Neiman Marcus 2012 – a kőgazdagok karácsonyi katalógusa hóbagollyal és 22 milliós tyúkóllal

2012. nov. 28.

Aki esetleg nem ismerné a Neiman Marcus a legnagyobb múltra visszatekintő és legismertebb luxusáruház-lánc a tengerentúlon. A több mint 100 évvel ezelőtt 1907-ben alapított vállalat jelenleg 42 áruházzal büszkélkedhet. Először természetesen egyetlen üzlettel indítottak, majd egészen az 50-es évekig mindössze két áruházban várták a vendégeket, melyek két alkalommal is a tűz martalékává váltak, a cégnek mégis sikerült talpon maradnia és egyre nagyobb ütemben növekednie.

1939-ben az alapító tulajdonos Neiman Marcus kiadatta a luxusáruház első nyomtatott karácsonyi katalógusát, mely nagy sikert aratott a vásárlók körében. A napjainkig tartó őrület, iszonyat hype pedig 1952-ben kezdődött el. Stanley Marcus ebben az évben találta ki, hogy a szokásos karácsonyi katalógusba mindig kerüljön legalább egy, aztán az évek múlásával egyre több méregdrága, extrém, meglepő, polgárpukkasztó, a lakosság 99,5% számára megfizethetetlenül drága luxusportéka.

Az elkövetkező években a Neiman Marcus katalógus olyan népszerű lett, hogy Chicagoi főposta megkérte a céget, hogy átlátszó tok helyett papírborítékba csomagolják a kiadványt, mert a vágyott katalógus miatt sokszorosára emelkedett a postaláda-feltörések száma és az NM katalógus felkerült a lopási toplista élére.

Legelső alkalommal egy élő fekete Angus bika került a katalógusba hozzávaló ezüst grillsütő szettel, 1952-es árakon $1925-ért. Minden év, minden luxusholmija megérne egy-egy posztot, de nézzünk csak pár kiemelkedő példát az elmúlt évtizedekből, aztán lapozzunk bele az idei 2012-es katalógusba is.
1964: Hőlégballon ($6,850)
1965: Plüss játéktigris gyémántokkal és drágakövekkel kirakva (1 millió dollár)
1965: 24 karátos arannyal bevont WC ülőke ($250)
1970: optimistáknak: tölgyfacsemeték ($10)
1970: pesszimistáknak: Noé bárkája és 1-1 pár minden veszélyeztetett állatfajból ($588.247)
1971: „Száguldó erőd” egy minden extrával megpakolt lánctalpas ($845.300 vagy 10% kezdőrészlet és 3 évig $24.193-os havi törlesztő) korabeli Gazette így számol be: Google hírek arhívum 1971
1972: egy kamionnyi rózsaszín levegő
1979: léghajó ($50.000)

1995: BMW Z3 James Bond edition ($35.000)
1998: Aston Martin DB7 – 10 db különleges Neiman Marcus kiadás
2002: Andy Warhol “Atléta sorozata” ($3.000.000)
2002: Limitált szériás Burberry taxi ($58.900)
2003: háztartási robot ($400.000)
2003: Luxus lékhorgász ház ($27.000)
2003: Sellő ruha, uszonnyal és úszóleckékkel ($10.000)
2003: 44 karátos (8,8 g) gyémánt gyűrű 2000 karakternyi egyedileg belegravírozott szöveggel ($800.000)
2003: Bombardier Learjets magánrepülő ( 7,7 – 12,7 millió dollár felszereltség függvényében)

2004: Középkori páncél ($20.000)
2004: Modern Zeppelin (10 millió dollár)
2004: Tengeralattjáró ($1.700.000)
2005: privát hakni, Sir Elton John házhoz jön (1,5 millió dollár)
2005: M400 Skycar repülő autó prototípus (3,5 millió dollár)
2006: Virgin Galactic űrutazás (1,7 millió dollár)
2006: tagsági/bérlet a Castiglion del Bosco klubba (3,8 millió dollár)
2006: Limitált szériás luxus kutyaházak ($5 – 7.000)
2007: gyémántokkal kirakott Vertu mobil ($110.000)
2007: Jövendőmondó robotjós ($75.000)

2007: egyszemélyes tengeralattjáró (1,4 millió dollár)
2008: az összes 1955 és 1990 között megjelent 45 rpm bakelit lemez, mely szerepelt a top100-as listán ($275.000 értékű lemezgyűjtemény)
2008: Bobbi Brown Exclusive Pink Quartz Deluxe 60 darabos sminkszett ($2.000)
2008: Lovarda Kentuckyban, házzal és istállóval 15 lóval (10 millió dollár)
2009: Icon A5 sportrepülő, luxus felszereltséggel és tréning két személyre ($250.000)

2010: limitált kiadású Leica M9 kamera ($17.500)
2010: luxus lakóhajó Bang and Olufsen hifivel ($248.000)
2011: Ferrari FF 2012-es modell ($395.000)
2011: luxusjurta ($75.000)
2011: Tom Burr ping-pong asztal ($45.000)

A Neiman Marcus 2012-es karácsonyi katalógusa

Neiman Marcus Edition 2013 McLaren 12C Spider
A Mclaren a nemrég zárult párizsi autókiállításon bemutatta a Mclaren P1-est, de amíg az nem kapható, addig a 2013-as McLaren 12C Spider a cég zászlóshajója. A Neiman Marcus rátesz még egy lapáttal: a különleges NM kiadású szupersportkocsiból mindössze 12 darab készül és az autó mellett egy londoni utazás is a csomag része, ahol a megajándékozottak ellátogathatnak a nemrég megnyílt Mclaren tech központba és együtt vacsorázhatnak Ron Dennis-szel a McLaren elnökével. Árcetli: $302.830 (66 millió Ft)

Van Cleef & Arpels órák
A “His & Hers” ajándékszéria tagja, amikor is egy kőgazdag pár egymásnak vesz ajándékot, ezúttal egy órapár formájában. A női + férfi óraszett az idei katalógus legdrágább cucca. Árcetli: 1 millió dollár (220 millió Ft). Ebből 2 millió Ft megy egy alapítványnak.

10 fős luxusvacsora
Mit sem ér a karácsony egy kiadós nagy zabálás nélkül. Persze nem a NM katalógusban szerepelne, ha nem a világ négy legjobb séfjét vinnék el a szerencsés otthonába. Karácsony este Daniel Boulud, Thomas Keller, Jerome Bocuse és Richard Rosendale sztárséfek fogják összeütni a Michelin csillagos vacsorát a vendégeknek. A vacsorát egy különleges tequila kóstoló követi, melynek során a vendégek a nevükre gravírozott feles kristálypoharakból szippanthatják fel a szeszt. Árcetli: $250.000 (55 millió Ft)

Bárpult utánfutó
A whiskey szerelmeseinek készült a Brad Ford tervezte utánfutó, mely kívül-belül fa borítást kapott és jórészt kézzel készült. Egy évre elegendő whisky készlettel és kristály poharakkal érkezik. A bárpult utánfutóban LED TV, Blu-Ray lejátszó és egy high-end hangrendszer is megtalálható, így a McLaren után kötve indulhat a whisky piknik. Árcetli: $150.000 (33 millió Ft)

Százezer dolláros tyúkól
A versaillesi kastély inspirálta Le Petite Trianon tyúkól, a tyúkólak Bugatti Veyrona, soha ilyen drága tyúklak nem készült még. Ebből idehaza vidéken 2 szobás családi házat építhetnénk. Akárcsak egy többszintes Barbie házban itt is megtalálható a nappali, a kotló szoba, a könyvtár és egy díszes csillár is. Minden vásárlás után 3% megy egy nonprofit szervezetnek. Árcetli: $100.000 (22 millió Ft)

JetLev R200
Adrenalinpumpa és méregdrága játékszer a kőgazdagok csemetéinek, ha már megunták a jetskit, szörfözést, tengeralattjárózást és a vitorlást is. A JetLev R200-ről részletes videós beszámoló egy korábbi posztban. Árcetli: $99.500 (22 millió Ft)

Pinel & Pinel arcade cucc
A kétszemélyes szimulátor egy hatalmas utazóládában érkezik, így nyaralásra vagy világkörüli utazásra is magunkkal vihetjük, hogy egy percig se unatkozzunk. A szett része többek között egy PlayStation 3 24 db játékkal, két darab valódi bőr F1 sportülés, Thrustmaster T500 RS Forcefeeedbackes kormány, egy óriás kijelző, egy 1800-wattos hangrendszer és egy mozgásérzékelős kamera. Árcetli: $90.000 (19,8 millió Ft)

Hóbagoly videóporté
Rendkívül hasznos ajándék. $70.000-ért (15,4 millió Ft) miénk lehet a kortárs művész Robert Wilson készítette hóbagoly videóportré. A bagoly ráadásul néha pislant egyet, sőt még ritkábban a fejét is megmozdítja. Így már tényleg megéri.

Annie musical
Kétszemélyes VIP jegy az Annie musicalre, majd kiadós vacsora a rendezővel. Árcetli: $30.000 (6,6 millió Ft)
(forrás: http://www.pto.hu )


TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger