A Fed nem aggódik az erősebb dollár miatt

2015. jan. 9.

A Fed nem aggódik az erősebb dollár miatt, mivel az USA kereskedelmi mérlege javul A közelmúltbeli FOMC értekezletről készült jegyzőkönyvből kiderült, hogy a Fed nem aggódik az erősebb dollár miatt és aggódtak a szoros munkaerőpiaci adatok miatt, ami azt mutatja, hogy marad a kamatlábak emelése mellett. „Bár a dollár előrejelzéseket felfelé korrigálták, a hivatalnokok lefelé korrigálták annak becslését, hogy a dollár tavaly nyár óta bekövetkezett felértékelődése milyen mértékben hátráltatja a reál GDP előre jelzett növekedését” - állt a jegyzőkönyvben. Aggódtak a negatív visszacsatolás miatt, amikor is a kamatlábemelés miatt a dollár fellendülne, ami elfojtaná a növekedést, ami pedig csökkentené a kamatlábemelés szükségességét. Úgy tűnik, hogy minimálisra csökkentik e visszacsatolás hatását, ami által emelhetik a kamatlábakat anélkül, hogy a dollárra gyakorolt hatása miatt kellene aggódniuk.
Sem az inflációt, sem a munkaerő-piacot nem tartják a megszorítás kerékkötőjének. A jegyzőkönyv szerint „A Bizottság talán akkor kezdi meg a normalizálást, amikor a maginfláció a jelenlegi 1,4%-os szint közelében van”, a mag személyi fogyasztási kiadások deflátorral mérve, bár ez a célkitűzés alatt van; a Bizottság vár a „további javulásra a munkaerő-piaci mutatószámokban, olyan szintekig, amelyek konzisztensek a Bizottság maximális foglalkoztatással kapcsolatos célkitűzéseivel”. A tegnapi ADP jelentés ezt megerősíti; a jelentés szerint a magánszektor foglalkoztatása novemberben 241 ezerrel emelkedett, amely (ha igaz) a 11. egymást követő hónapban jelent 200 ezer feletti növekedést a foglalkoztatásban.
A Fed Alapok kamatlábával kapcsolatos várakozások csekély 2,5 bázisponttal csökkentek a hozamgörbe hosszabb végén, ami jelzi, hogy a piac mérsékelten enyhítés-párti jellegűnek tartotta a jegyzőkönyvet. Ez valószínűleg azért van, mert a tagok kihangsúlyozták, hogy az első kamatlábemelés nem volt rögzítve az év közepén, hanem a „gazdasági feltételek úgy alakulhatnak, hogy korábbi vagy későbbi kamatláb-emelési időpont válhat szükségessé”.
Mindenesetre az FOMC a kamatlábemelésről beszél, miközben a világ másik fele további mennyiségi könnyítéseket emleget. A monetáris politika különbözősége szerintem továbbra is támogatja a dollárt.
Mindazonáltal a dollár vegyesen teljesített ma reggel. Az utóbbi 24 órában erősödött a következő devizákhoz képest: JPY, SEK, EUR és GBP; gyengült a NOK, az NZD és az AUD devizákkal szemben. Az AUD ciklikus minimum szintre került a tegnapi nap késői részében, de helyreállt, miután a novemberi ausztrál építkezési jóváhagyások száma váratlanul emelkedett.
Az USA-beli kereskedelmi adatok rendszerint nem befolyásolják annyira a piacot, de az e havi adatokra érdemes volt figyelmet fordítani. A kereskedelmimérleg-deficit novemberben 39,0 milliárd USD-ra csökkent (októberben 43,4 milliárd USD volt). A nem-olaj kereskedelmi mérleg valamelyest romlott, aminek értelmében a javulás teljes mértékben az olajjal kapcsolatos kisebb deficitnek tudható be. Valójában az USA által importált olaj mennyisége 1994 óta a legalacsonyabb szintű volt. Ez jelzi, hogyan javítja a palaolaj az USA folyó fizetési mérlegének deficitjével kapcsolatos kilátásokat, ezáltal fellendíti a dollár helyzetét is.
Néhány Görögországban készült új közvélemény-kutatás a kisebb pártok támogatottságának jelentős csökkenését jelezte. Görögország választási jogának technikai jellemzői miatt ez arra utal, hogy a SYRIZA valószínűleg túlnyomó többségbe kerül a parlamentben. Egyre több jelentést olvasok arról, hogy a SYRIZA adósság-átstrukturálásával kapcsolatos nézetei eléggé racionálisak, és csak azt mondják el nyilvánosan, amit mindenki más magának beismer – Görögország képtelen visszafizetni adósságát, ezért bizonyos mértékű adósság-elengedés szükséges. A SYRIZA mint piaci téma valójában kezdhet halványulni, mivel néhány német törvényhozó a görög visszafizetési feltételek lehetséges könnyítéséről beszélt, és az is elhangzott, hogy bármilyen görög kormánnyal tárgyalni fognak.
Mai mutatószámok:Az eurózóna decemberi végleges fogyasztói bizalmi indexét és a novemberi viszonteladói értékesítését is közzéteszik.
Az Egyesült Királyságban a Bank of England ülést tart a jegybanki alapkamatlábbal kapcsolatban. Valószínűtlen, hogy a BOE módosítja politikáját, és a piacra gyakorolt hatás is szokás szerint minimális lesz. Az értekezletről készült jegyzőkönyv azonban valószínűleg érdekes lesz, amikor január 21-én közzéteszik. A decemberi Halifax lakásárindexet is publikálják.
Svédországban a Riksbank közzéteszi a legutóbbi politikai értekezletéről készült jegyzőkönyvet. Azon az értekezleten a svéd központi bank 0%-os szinten tartotta jegybanki alapkamatlábát, és nem vezetett be új könnyítési intézkedéseket. A kormányzó, Stefan Ingves elmondása szerint a Bank további bővítő intézkedéseket készít elő, amelyeket a következő értekezleten bevethet. Úgy tűnt, hogy hajlandó elhalasztani az első kamatlábemelést a refinanszírozási kamatláb útvonalának egyszerű eltolásával. A fókuszban az új könnyítési intézkedés és az áll, hogy elegendő-e a svéd gazdaság fellendítésére, különösen miután az eurózóna deflációba süllyedt.
Norvégia a novemberi ipari termelést teszi közzé, de nem áll rendelkezésre előrejelzés.
Az USA-ban közzéteszik a január 3-án végződött hétre vonatkozó, újonnan regisztrált munkanélküliek állományát.
Új-Zélandon a novemberi építési engedélyek száma lát napvilágot.
Ma beszédet tart: a bostoni Fed elnöke, Eric Rosengren szólal fel a nap folyamán.
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger