USD/NOK ELEMZÉS

2014. jún. 19.

USD/NOK





graph
  • A dollár gyengült a legtöbb G10 devizával szemben a csütörtöki európai délelőtt során, a szerdai FOMC értekezletet és azon ismételt megerősítést követően, hogy a Fed várakozásai szerint a kamatlábak „jelentős ideig” alacsony szinten maradnak. Gyengült a CHF, EUR, AUD, GBP és a JPY devizákkal szemben (ebben a sorrendben), miközben gyakorlatilag változatlan volt a SEK, az NZD és a CAD devizákhoz képest. Csupán a norvég koronával szemben erősödött.
  • A norvég korona volt a mai nap legnagyobb vesztese, miután a Norges Bank elmondta, hogy a jegybanki alapkamatláb várhatóan változatlan marad 2015 végéig, ellentétben egy korábbi előrejelzéssel, miszerint a kamatlábak emelése már 2015 nyarán megkezdődhet. A bank hozzátette, hogy „a norvég gazdaság kilátásainak további gyengülése a jegybanki alapkamatláb csökkentését vonhatja maga után”.
  • Az Egyesült Királyság viszonteladói értékesítése (a volatilis termékek kivételével) havi szinten 0,5%-kal csökkent májusban (az előző havi korrigált érték +1,7% volt). A GBP/USD pár kb. 15 pippel csökkent a közzétételkor, de az 1,700-es pszichológiai korlátja felett maradt az amerikai dollárnak a mai nap korábbi részében bekövetkezett gyengesége miatt. Most, hogy folyamatosan emelkedett ezen kulcsfontosságú vonal felett, várhatóan az 1,7100-es szint felé tart.
  • A feltörekvő piacokbeli devizák közül az orosz rubel volt a fő nyertes, amely kb. 1%-kal erősödött. Az ukrán elnök, Porosenkó találkozott a donyecki és luhanszki régiók hivatalnokaival, hogy véget vessen az oroszpárti lázadók elhúzódó csatározásainak. Az olajárak közelmúltbeli emelkedése is oka lehet a rubel erősödésének. Az USD/RUB pár közeledik a 34,00-es tartományhoz (a várakozásoknak megfelelően), de ezen kulcsfontosságú támaszszint jelentős, lefelé való áttörése szükséges a következő alacsonyabb minimum szinthez és a csökkenő trend folytatódásához.
  • Az USD/NOK pár jelentősen emelkedett az európai délelőtt során, és felfelé áttörte a kék növekvő tartomány felső határát és a 6,0700-es korlátot, de a rallyt megállította a 6,110-es (E1) ellenállásszint. Az árfolyam várhatóan ismét teszteli ezt az akadályt, és a bikák elér erősek ahhoz, hogy áttörjék azt, hosszabbításokat észlelhetünk a következő ellenállásszint felé (6,1700 - E2). Figyelembe véve azonban, hogy az RSI túlvásárolt tartományában van, és oldalirányba mutat, nem zárható ki bizonyos mértékű konszolidáció vagy az árfolyam visszatérése a további előremenetel kialakulása során. A napi grafikonon a mai mozgás a lehetséges fordított fej-váll alakzat befejeződését jelezte, és az árfolyam először megcélozza a 6,1700-es (E2) tartományt.
  • Támaszszint: 6,0700 (T1), 6,0330 (T2), 6,0000 (T3).
  • Ellenállásszint: 6,1100 (E1), 6,1700 (E2), 6,2000 (E3).
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger