Ígéretek, ígéretek

2014. ápr. 4.

  • Ígéretek, ígéretek   Az EKB ismét nem volt hajlandó lépéseket tenni, ám az EKB elnöke, Draghi hangzatosabb enyhítés-párti üzenetet küldött a Bank részéről. Ezelőtt a mennyiségi könnyítés csupán elméleti lehetőség volt, de azt mondta, hogy az EKB Tanácsa most „egyetért a rendhagyó intézkedések megtételével”, ha az inflációs várakozások tovább csökkennek. Draghi nem bocsátkozott részletekbe azt illetően, hogy milyen intézkedéseket foganatosítanának, ha további beavatkozásra lenne szükség. Feltárta, hogy a Tanácsban a nagy eltérés főleg az inflációs ráta csökkenésének miértjéből adódik. Egyes tagok szerint a deflációs nyomás felerősödik (és feltételezhetően ezért kívánnak cselekedni), miközben mások szerint az alacsonyabb élelmiszer- és olajárak, valamint az idei Húsvét áprilisra tolódása a csökkenő trend mögött álló ok, és ezért nincs szükség korrekciós intézkedésekre. Ez azt jelenti, hogy ha az infláció nem kezd ismét emelkedni áprilisban és májusban, a Tanács talán megváltoztatja nézetét és további könnyítő intézkedéseket vezet be. Ezért a következő néhány hónap adatai döntő fontosságúak lesznek az euró számára; a végleges márciusi fogyasztói árindex közzétételének dátuma (Németország - április 11., EU - április 16.) és az áprilisi fogyasztói árindex közzétételének dátuma (Németország április 29., EU április 30.) a következő fontos dátumok. Az intézkedések végső határideje talán a júniusi EKB értekezlet, amikor közzéteszik a korrigált gazdasági előrejelzéseket. Az EKB hangsúlyozta az árfolyamok fontosságát is; az elkészített nyilatkozatban megjegyezték: „a kamatlábak alakulását gondos megfigyelésnek vetik alá”. Ez meghatározhatja az EUR/USD pár maximum szintjét. Ez azonban jelenleg nem ad okot aggodalomra; ellenkezőleg: úgy tűnik, hogy az EUR/USD pár fundamentálisan és technikailag is berendezkedett az innen való csökkenésre (lásd alább), amint a további könnyítés fokozott lehetőségére számítva elmozdul.

https://www.ironfx.com/hu/register?utm_source=122494&utm_medium=ib_link&utm_campaign=IB

  • A mai fő esemény a márciusi nem mezőgazdasági munkaerő-állomány közzététele. A piaci várakozások 200 ezerre becsülik, ami növekedést jelent a februári 175 ezres adathoz képest. Ezzel egy időben az USA márciusi munkanélküliségi rátája a februári 6,7%-ról várhatóan 6,6%-ra csökkent. Egy ehhez hasonló kedvező adat biztosítaná a piacot arról, hogy a munkaerő-felvétel lassulása a közelmúltbeli hónapokban tényleg csupán a kedvezőtlen időjárásnak tudható be, és az USA gazdasága egészséges. Ez talán fellendíti az USA-beli kamatlábakat, és megerősíti az eurozóna és az USA monetáris politikája között tapasztalt divergenciát, ami szerintem erősíti a dollárt. Az előrejelzés egy egységnyi normál eltérési tartománya kb. 175-225 ezer, tehát bármilyen, ezen felüli adat valószínűleg eléggé jó USD-rallyt eredményez.
  • Kutatásaink szerint a JPY és a CAD volatilitása fokozódott leginkább a foglalkoztatás adatok közzétételének napján, miközben az AUD és az NZD a szokásosnál nem feltétlenül volatilisebbek. Az EUR, a GBP és a CHF középen vannak. Az EUR megkülönböztető jellegű: sokkal volatilisebb lesz a pozitív meglepetésekre, ám negatív meglepetések esetén szokásos nap elébe nézünk, ami jó opció lehet azok számára, akik magasabb adatokra várakoznak (jó növekedési potenciál, alacsonyabb a csökkenés kockázata). Másrészt a JPY mind a becslés felülmúlása, mind az azon való alulmaradás tekintetében volatilisebb. Az abszolút volatilitást illetően (a volatilitás fokozódásának normál naphoz viszonyítása helyett) a JPY, a CHF és az NZD viszonylag meg vannak kötve. Amint korábban említettük, a CAD volatilitása jelentősen meg fog nőni, de volatilitásának abszolút értéke viszonylag alacsony. Következtetés? Az USD/JPY pár talán a legjobb pár a foglalkoztatási adatok pozícionálásához, miközben az EUR csupán a vártnál magasabb adat pozícionálásához megfelelő.
  • A többi mutatószám: Európában Németország gyári rendelésállománya az előrejelzés szerint februárban havi szinten +0,2%-ra lassult (januárban a korrigált adat havi szinten +1,0% volt); Svédország februári ipari termelése havi szinten várhatóan 0,5%-kal emelkedett, miután az előző hónapban 0,3%-kal csökkent.
  • Kanada márciusi munkanélküliségi rátája várhatóan változatlanul 7,0% maradt.
  • Mai beszéd: a Bank of England pénzügyi stabilitásért felelős vezérigazgatója, Andrew Haldane a London Business School Asset Management konferencián szólal fel.
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger