GAZDASÁGI ÁTTEKINTÉS 2014.01.23.

2014. jan. 23.

ÁTTEKINTÉS

  • A devizák nagy mozgásainak többségére a tegnapi európai kereskedésen került sor, mivel az angol font erősödött a munkanélküliség vártnál nagyobb csökkenése hatására, a kanadai dollár pedig gyengült a Kanadai Nemzeti Bank azon megjegyzései hatására, miszerint a deviza túlértékelt.
  • A Kanadai Nemzeti Bank negyedéves monetáris politikai jelentése megemlíti, hogy a deviza „erős marad” és „továbbra is versenyképességi kihívásokat támaszt” a kanadai exporttal szemben. Ez Harper miniszterelnök közelmúltbeli megjegyzéseinek megismétlése, miszerint az USD/CAD pár emelkedése az erős amerikai dollárnak, nem pedig a gyenge kanadai dollárnak tudható be, és a kanadai dollár túlértékelt marad (vásárlóerő-paritás bázison; az OECD becslése szerint 10,5%-kal túlértékelt az amerikai dollárhoz és 6,3%-kal túlértékelt az euróhoz képest). A BoC is csökkentette inflációs előrejelzését, és célzott arra, hogy a kamatlábakat érintő következő változás történhet lefelé és felfelé is. A kanadai dollár várhatóan gyenge marad egy időre, mivel úgy tűnik, hogy ez a trend teljes támogatást kap a kanadai hatóságoktól, valamint fundamentálisan megalapozott. A szóbeli beavatkozás sokkal hatékonyabb, amikor csupán azt javasolják a kereskedőknek, hogy cselekedjenek logikájuk szerint. 
https://www.ironfx.com/hu/register?utm_source=122494&utm_medium=ib_link&utm_campaign=IB

  • A piacot meglepte az AUD és az NZD visszafordulása, ami annak ellenére következett be, hogy mindkettőre pozitív gazdasági hírek hatottak. Csökkenésük oka a januári HSBC/Markit gyors gyártási PMI-index csökkenése volt, amely az 50-es „mindent vagy semmit” szint alá esett (a decemberi 50,5-ről 49,6-ra), ami jelzi, hogy Kína gyártása lassul. A piac kisebb mértékű esésre számított (50,3-ra), ami szerint a kínai gazdaság még mindig növekedett volna. A devizák árfolyama csökkent, bár Ausztrália fogyasztói inflációs várakozása és Új-Zéland fogyasztói bizalmi indexe januárban emelkedett; ezen hírek egyébként támogathatták volna a két devizát. Bár mindkét deviza gyengült az amerikai dollárhoz képest, az NZD erősödött az ausztrál dollárral szemben, miután az ország miniszterelnöke, Key elmondta, hogy Új-Zéland gazdasága erőteljesen fog növekedni idén. Továbbra is számítok arra, hogy az AUD/USD pár csökken, ami ellenkezője annak, amire a piac következtetett a szerdai fogyasztói árindex adatok után; az AUD/NZD pár várhatóan tovább csökken, mivel Ausztrália érzékenyebb marad a kínai gazdaság átalakulására, mint Új-Zéland. Új-Zéland nagyrészt mezőgazdasági termékeket exportál Kínába, és valójában előnyre tehet szert a kínai gazdaság átalakulásából, mivel a kínai fogyasztók vásárlóereje nő; Ausztrália ásványkincs- és energiaexportja várhatóan csökkenni fog.
  • A csütörtöki nap a PMI-indexek napja. Az alacsonyabb kínai gyártási PMI-index után közzéteszik az előzetes PMI-indexeket a gyártási és a szolgáltatási szektor esetében Franciaországban, Németországban és az eurozóna egészét tekintve. Franciaország gyártási és szolgáltatási szektorbeli előzetes PMI-indexe az előrejelzés szerint januárban javult, ám a kritikus 50-es korlát alatt maradt. Németország és az eurozóna adataiból várhatóan kiderül, hogy mindkét szektorban emelkedésre került sor. Ez támogathatja az EUR/USD párt az európai kereskedésen. A Markit gyártási PMI-index az USA-t illetően – amelyet nem figyelnek olyan széles körben, mint az ISM indexet – is várhatóan emelkedik, de nem egyértelmű, hogy ez befolyásolja-e a piacot. Az eurozóna előzetes fogyasztói bizalmi indexét is publikálják januárra vonatkozóan. Az index a becslés szerint a decemberi -13,6-ról -13,0-ra emelkedett.
  • Az USA-ban az újonnan regisztrált munkanélküliek állománya (a január 18-án véget ért hétre vonatkozóan) várhatóan 326 ezerről 330 ezerre nő, míg a folyamatosan regisztrált munkanélküliek állománya (a január 11-én véget ért hétre vonatkozóan) az előrejelzés szerint a korábbi 3030 ezerről 2900 ezerre csökken. A dollár az elmúlt héten figyelmen kívül hagyta a becsléseknél kedvezőbb újonnan regisztrált munkanélküliek állománya adatot, és még a kedvező fogyasztói árindexet is, és csökkent a folyamatosan regisztrált munkanélküliek állománya emelkedésének hatására; ha a héten az eredeti (2856 ezres) szintre visszatér, az támogathatja a dollárt. A másik közzéteendő adat is várhatóan nagyrészt pozitív az amerikai dollárra nézve, különösen igaz ez a lakáspiaci hírekre. Az USA-beli Konferenciatanács vezető gazdasági indexe az előrejelzés szerint decemberben +0,2%-kal emelkedik, ami lassulást jelent a novemberi +0,8%-hoz képest. A chicagói Fed nemzeti aktivitási index a becslés szerint decemberben 0,90-re emelkedett (novemberben 0,60 volt). Az USA-beli Federal Housing Finance Agency (FHFA) lakásárindexe a becslés szerint havi szinten +0,4%-ra lassult novemberben (októberben havi szinten +0,5% volt), és a meglévő lakások értékesítése az előrejelzések szerint decemberben 0,6%-kal nőtt, ami fordulatot jelent a novemberi 4,3%-os csökkenéshez képest.
  • Máshol: Svédország decemberi munkanélküliségi rátája szezonálisan korrigált bázison várhatóan 8,0%-ról 7,9%-ra csökken. Kanada viszonteladói értékesítése novemberben a becslés szerint 0,2%-kal emelkedik, ami fordulatot jelent a -0,1%-hoz képest.
  • Ma a BoE hivatalnoka, Paul Fisher tart beszédet egy londoni rendezvényen.
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger