Piaci Elemzés 2013.09.15.

2013. szept. 15.

Áttekintés

A dollár szűk kereskedési tartományban maradt, mivel a piac új inspirációs forrást keresett. Az EUR csökkent az európai nap kezdetétől, és alacsonyabb szinten maradt, miután az eurozóna ipari termelési adata a vártnál sokkal kedvezőtlenebb lett. Átmeneti nyugtalanság következett be, amikor a heti újonnan regisztrált munkanélküliek állománya a vártnál sokkal alacsonyabb lett, ám kiderült, hogy ez két államban számítógépes hibákra vezethető vissza. Bizonyos mértékben visszatért a Szíriával kapcsolatos kockázat, mivel a szíriai elnök, Aszad előfeltételeket kezdett szabni a vegyi fegyverekkel kapcsolatos megállapodásban való részvételéhez; a részvénypiacokon csökkenés állt be, és mindazonáltal az arany is csökkent.
A norvég korona a nap legnagyobb nyertese volt; az ország gazdasági mutatói felülmúlják a várakozásokat a Citi gazdasági meglepetés mutatója alapján. Az ország meglepően jó gazdasági teljesítménye a közelmúltban talán egyes befektetőket elgondolkodtatott afelől, hogy az új-zélandi után a Norges Bank lesz a következő központi bank, amely a megszorítás irányába kanyarodik a szeptember 19-én, csütörtökön tartandó értekezletén. Gyakori témánk ismétléseként talán a Japán Nemzeti Bank lesz az utolsó központi bank, amelyik módosít politikáján; ezért a NOK/JPY vételi pozíció nyereséges játszma lehet (talán vételi USD/JPY és eladási USD/NOK).
Mivel közeledik a jövő heti FOMC értekezlet, és a piac kezd elgondolkodni afelől, hogy mi lesz a fokozatos csökkentés megkezdése után, összpontosíthatnak arra a lehetőségre, hogy az USA kormányát be kell zárni. (Ismerősen cseng?) A New York Times szerint a kormány nagy része október elsejével bezár, hacsaknem a Kongresszus elfogadja az új költségvetési tervezetet a lejáró tervezetek helyettesítésére, és október közepére a Kincstár elveszíti a kölcsönzési jogosultságot ahhoz, hogy finanszírozza a kormányt és fizesse annak adósságait. A helyzetet rontja, hogy a Képviselők Házában a republikánusok saját maguk között sem tudnak megegyezni az alkupozíciókról. A republikánusok nagy része követeli Obama egészségügyi törvényének egy évvel való késleltetését, mivel az adósságlimit emelésének ára olyan igény, amelyről Obama nyilvánvalóvá tette, hogy nem képezi megbeszélés tárgyát. Eddig úgy tűnik, hogy ez a patthelyzet nincs a piac „radarképernyőjén”; ennek oka talán a „fiú, aki farkast kiáltott” jelenség – korábban sokszor voltunk ezen a ponton, és az utolsó pillanatban mindig született kompromisszum. Azonban piaci tényezővé – a dollárra negatívan ható tényezővé – válhat, ha szeptember végéig nem születik megoldás.
Az eurozóna pénzügyminisztereinek litvániai értekezlete a mai európai naptár egyetlen eseménye. A fő napirendi pontok: növekedés és pénzügyi stabilitás az eurozóna területén, Görögország pénzügyi helyzete és a ciprusi segélyprogram helyzete. Az USA-ban az augusztusi viszonteladói értékesítések állnak a figyelem középpontjában. A piaci várakozások szerint a fő adat havi szinten 0,5%-kal emelkedett, ami gyorsulást mutat a júliusi +0,2%-hoz képest. Másrészt a górcső alá vett viszonteladói értékesítések (az autók és az üzemanyag kivételével) várhatóan havi szinten +0,3%-ra lassulnak az előző hónap +0,4%-os adatához képest. Röviddel ezután a Michigani Egyetem szeptemberi fogyasztói hangulatindexe várhatóan valamelyest csökken (0,1 ponttal 82,0-re). E két fontos mutatószám gyengesége miatt néhány befektető megkérdőjelezi az USA-beli növekedési kilátásokat, és ezáltal kissé gyengül az amerikai dollár.

A Piac


EUR/USD


• Az EUR/USD a tegnapi kereskedés során csökkent, miután ellenállásszintre talált az 1,3322 (E1) szinten, amely egybeesik az előző csökkenési hullám 61,8%-os Fibonacci visszatérési szintjével. Ezen jelentős akadály felfelé való áttörése a párt a következő, 1,3400-es (E2) pszichológiai ellenállásszint felé irányítja. Másrészt, ha az árfolyam erre képtelen, medve jellegű hosszabbítások indulhatnak az 1,3234-es (T1) és az 1,3188-as (T2) szint felé.
• Támaszszint: A támaszszint az 1,3234-es (T1) szint, amelyet az 1,3188-as (T2) és az 1,3103-as (T3) szint követ.
• Ellenállásszint: Az ellenállásszint az 1,3322-es (E1) (61,8%), amelyet az 1,3400-es (E2) pszichológiai szint és az 1,3448-as (E3) szint követ (napi grafikon).

USD/JPY


• Az USD/JPY csökkent, ám miután támaszszintre talált a 99,13-as (T1) jól tesztelt szinten, bizonyos mértékben visszaszerezte veszteségeit. Az európai nyitáskor az ár egybeesik a 20 periódusú mozgóátlaggal, és ismét a 100,00-as (E1) szint felé tart. A pár augusztus eleje óta növekvő trendben mozog; ha sikerül ezen szintet felfelé áttörnie, valószínűleg célba veszi a következő, 100,82-es (E2) ellenállásszintet. Azonban negatív divergencia figyelhető meg a mutatószámok és a pár mozgása között, ezért ügyelnünk kell arra, hogy az USD/JPY pár a közeljövőben átmenetileg csökkenhet.
• Támaszszint: A támaszszint a 99,13-as (T1), amelyet a 98,09-es (T2) és a 97,00-es (T3) kerek szám követ.
• Ellenállásszint: Az ellenállásszint a 100,00-as (E1) pszichológiai szint, amelyet az 100,84-es (E2) és az 101,52-es (E3) szint követ.

GBP/USD


• A GBP/USD pár valamelyest csökkent, miután ellenállásszintre talált az 1,5840-es (E1) szinten. A pár jelenleg ezen szint és az 1,5752-es (T1) támaszszint között van. Ha a bikáknak sikerül visszaszerezniük közelmúltbeli momentumot, és az árfolyamot az 1,5840-es (E1) szint fölé irányítják, várhatóan meghosszabbításra kerül sor az 1,5892-es (E2) szint irányába, majd ezt követően talán az 1,6000-as (E3) pszichológiai szint felé. Az MACD mutatószám azonban lefelé áttért indító vonalán, ami a gyengeség enyhe jeleit mutatja; ennek értelmében ma nem valószínű, hogy olyan agresszív mozgásra kerül sor.
• Támaszszint: A támaszszintek az 1,5752-es (T1), az 1,5674-es (T2) és az 1,5568-as (T3) szint.
• Ellenállásszint: Az ellenállásszint az 1,5840-es (E1) szint, amelyet az 1,5892-es (E2) és az 1,6000-as (E3) szint követ; az utóbbi kettő a napi grafikonon található.

Arany


• Az arany jelentősen esett a tegnapi kereskedés során, és lefelé áttörte erős támaszszintbeli tartományát az 1347-es szint és az előző növekedés 50%-os Fibonacci visszatérési szintje között. A nemesfém jelenleg támaszszintre talál az 1320-as (T1) szinten; ha a csökkenés folytatódik, az ár várhatóan áttöri ezt az akadályt, és célba veszi az 1271-es (T2) támaszszintet. Az MACD mutatószám indító vonala alatt, medve jellegű tartományban van, ami fokozza a csökkenés valószínűségét.
• Támaszszint: A támaszszintek: 1320 (T1), 1271 (T2) és 1245 (T3).
• Ellenállásszint: Az ellenállásszint 1347 (E1), 1376 (E2) és 1394 (E3).

Olaj


• A WTI emelkedett, és sokadik alkalommal teszteli 2 hónapos kereskedési tartományának felső határát. Ha az ár felfelé áttöri ezt a szintet, és sikerül felülkerekedni közelmúltbeli maximum szintjein, új növekvő trend keletkezhet, amely új ellenállásszinteket vehet célba. Az RSI és az MACD semleges szintjük közelében maradtak, ami megerősíti, hogy a WTI nem akar belépni trenddel rendelkező fázisba.
• Támaszszint: A támaszszintek a 106,71-es (T1), a 105,23-as (T2) és a 103,44-es (T3) szint.
• Ellenállásszint: Az ellenállásszint: 108,85 (E1), 110,58 (E2) és 112,14 (E3).

REFERENCIA valutaárfolyamok - NAPI árfolyamváltozás nyertesei és vesztesei



Piaci Összefoglaló



Az ezüst és az arany meredeken esett, mivel a szíriai nyomás alábbhagyott

• A dollár csupán kis mértékben változott az európai reggel során, és a legtöbb G10 devizával szemben erősödött a kevés hír hatására. AZ NZD tovább erősödött, miután az RBNZ a megszorítás irányába váltott az éjszaka folyamán tartott politikai értekezletén (a részletek a reggeli áttekintésben találhatók). Szokásához híven az USD/JPY pár a japán részvényekkel egyszerre, majd az európai részvényekkel együtt csökkent. Ezzel ellentétben a dollár erősödött a leginkább az európai reggel során az euróval szemben. Az EUR/USD pár reggel folyamatosan csökkent az európai részvénypiacokkal együtt. Délben elérte az 1,3284-es minimum szintet röviddel azután, hogy az EU ipari termelési adata júliusban havi szinten -1,5% lett, amely messze elmaradt a -0,3%-os várakozásoktól, ám ezután eléggé stabil volt. A Bank of England elnöke, Mark Carney beszámolt a Parlament előtt a központi bank augusztusi inflációs jelentéséről. Szerinte az ösztönzés bevált, és a brit gazdaság helyreáll. A hírek hatására az angol font erősödött a fő devizapárjaival szemben.
• Az USD/JPY párban ma reggel mutatkozó enyhe visszaesés ellenére fenntartjuk bika jellegű hozzáállásunkat a párral kapcsolatban, és szerintünk a finanszírozó devizát kereső befektetőknek a japán jenre kellene koncentrálniuk. Az NZD árfolyama is tovább emelkedett.
• A reggel legmozgékonyabb elemei a nemesfémek voltak. Az arany háromhetes legalacsonyabb szintjére esett, mivel erősödött annak reménye, hogy az USA Szíriára mérendő katonai csapása egy időre elkerülhető. Az arany elérte az 1338 $-os szintet, amely augusztus 15. óta a legalacsonyabb szint. Az ezüst és a réz is esett, míg a platina a hónap legalacsonyabb szintjére csökkent.
• Az ezüst augusztus 28. óta csökkenő trendben mozog. Az európai reggel során a fém lefelé áttörte 22,83-as támaszszintjét (jelenleg ellenállásszint), amely egybeesik az augusztus 6. és 28. közötti növekedés 38,2%-os Fibonacci visszatérési szintjével (4 órás grafikon). Az írás idején az ár támaszszintre talál a 22,54-es (T1) szinten; ezen szint lefelé való áttörése a 22,18-as (T2) támaszszintet veszi célba, amely egybeesik a korábban említett növekvő trend 50%-os visszatérési szintjével. Az ADX és az MACD mutatószám kedvez a csökkenő trend folytatásának, mivel az ADX értéke 50,5; a –DI a +DI felett van, az MACD értéke pedig negatív, amely alacsonyabb, mint az indító szint.
• Támaszszint: Az egyetlen támaszszint az 1 órás grafikonon a 22,54-es szint (T1), amelyet a 22,18-as (T2) és a 21,74-es (T3) szint követ (az utóbbi kettő a 4 órás grafikon).
• Ellenállásszint: Az ellenállásszintek a 22,83-as (E1), a 23,21-es (E2) és a 23,40-es (E3) szint.



TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger