Valóban veszélyben vannak az olajkészletek?

2013. jan. 4.

Ahogyan az olajkereskedők és befektetők a Közel-Keleten egyre fokozódó krízishelyzetre koncentrálnak, a régióból exportált olajkészleteket illető aggodalmak egyre növekednek. A területen több konfliktus és politikai sakkhelyzet is kialakult, amik különböző mértékben befolyásolják a piacokat. Sokan attól tartanak, hogy az Izrael és Palesztina között fennálló ellentét, vagy a belső harcok Szíriában más országokat is beránthatnak a harcokba, így további problémákat okozva a területen, amely a világ nyersolajellátásának 30%-ért felelős. Mivel a terület jelentős mennyiséget szolgáltat, az ottani problémák nagyban befolyásolhatják az olajárakat.
Múlt hét hétfőn Izrael azt nyilatkozta, hogy készen áll egy szárazföldi invázióra a Gázai övezetben, de azt is hozzátette, hogy a diplomatikus megoldást részesíti előnyben. A korábbi Közel-Keleti konfrontációk gyakran vezettek olaj embargókhoz, amikor egy kormány megtiltotta a kereskedelmi hajók kikötését vagy a kikötőinek elhagyását, vagy egyszerűen csak betiltotta a kereskedést a külföldi országok felé. A Commerzbank szenior nyersanyagokkal foglalkozó elemzője, Carsten Fritsch szerint a közel-keleti harcok bizonyosan drágítják az olajat. A kockázati elemzők szerint viszont annak esélye, hogy az Izrael és a Gázai övezet között fennálló feszültség más országok bevonásához vezetne, de a befektetők láthatóan tartanak a lehetséges következményektől.
Ugyanakkor a régóta húzódó belső harcok Szíriában még komolyabb aggályokat vetnek fel. A küzdelem Assad elnök hadserege és az ellenzék, a Szíriai Szabad Hadsereg között továbbra sem enyhül. Úgy tűnik, hogy az ország a regionális érdekek harcterévé vált. Qatar, Szaud-Arábia és Líbia is szívesen látná az elnök hatalmának hanyatlását, így pénzzel és fegyverekkel támogatják a felkelőket, akik nyomás alatt tarthatják a fővárost, Damaszkuszt. Az elnököt támogató Irán és Oroszország számára, ami a második legnagyobb olaj exportőr, kedvező lehet a regionális instabilitás és a magasabb olajárak is. A számos győzelem ellenére, amit a Szíriai Szabad Hadsereg elért, Assad továbbra is irányítja a hadsereget és Damaszkuszt. Jelenleg nem úgy tűnik, hogy belátható időn belül bármelyik oldal nyerni tudna, de komolyabb tárgyalások nem zajlanak annak érdekében, hogy a körülbelül 19 hónapja tartó harcoknak véget vessenek. Számos érdekeltség találkozik ezen a területen, így elképzelhető, hogy más országok is belépnek és állást foglalnak, így veszélyeztetve az onnan folyó nyersanyagok áramlását.
Még ha nem is tejednek tovább a konfliktusok, a jelen helyzet elindíthatott egy láncreakciót a nyersanyagpiacokon. Néhány módszer, amik a múltban túl drágák lettek volna, a technikai vívmányokkal és a magasabb árak mellett teret kezdtek nyerni. Valószínűsíthetően a magas olajárak és a bizonytalan helyzet miatt, amik gazdaságosabbá tették az új olajkinyerési módszereket, a világ legnagyobb importőre, az USA egyre közelebb kerül a korábban elképzelhetetlen energia önellátósághoz. Egy nemrég kiadott IEA riport szerint egy relatívan új technológia, amivel ki lehet nyerni az olajat a palás kőzethez hasonló kövekből, az országot a legnagyobb olajtermelővé teheti. A legutóbbi tanulmányok szerint, amennyiben azt sikeresen kinyerik, ezek a palás olajforrások egy megfizethető olajellátást biztosíthatnak majd, amik a jelenlegi fogyasztás mellett az előzetes számítások alapján 100-250 évig fedeznék az USA szükségleteit. A nemzetközi Energia Ügynökség, ami a fejlett országok számára nyújt tanácsokat energiapolitikájukkal kapcsolatban, azt jelentette, hogy folytatólagos csökkenést lát az USA energia importjaiban, és hogy Észak-Amerika 2030-ra olaj exportőrré válhat. Az IEA vezető közgazdásza, Fatih Birol szerint az Egyesült Államok 2017-re a világ legnagyobb olajtermelőjévé léphet elő. Amennyiben ez bekövetkezik, kérdéses, hogy Washington stratégiai érdekeltsége a Közel-Keleten mennyire marad erős. Az elemzők nem biztosak benne, hogy az idegen energiaforrásoknak nem kiszolgáltatott USA továbbra is ekkora erőfeszítéseket tenne a nemzetközi kereskedési útvonalak biztonságáért.
Rövidtávon az olajárakat könnyen befolyásolhatja a bizonytalanság, és valószínűleg emelkedni fognak, ha a piac további erőszakról kap híreket a területen, különösen, ha az veszélyeztetheti az onnan érkező készleteket. Viszont ha hosszútávon szemléljük a helyzetet, akkor más képet kapunk. Az új technológiával kapcsolatban az igazán fontos kérdés, hogy valójában mennyibe kerül majd így a kinyerés. Amennyiben az ilyen módon kinyert, nagy mennyiségű olaj kikerül a piacra, befolyásolni fogja az árakat a nyersanyagpiacon, ahol így több olaj lehet majd, mint korábban. 



TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger