A kockázatok csökkennek, ami lefelé húzza az amerikai dollárt

2014. aug. 11.

A kockázatok csökkennek, ami lefelé húzza az amerikai dollárt A pénteki sztori a kockázatról, illetve inkább az eltűnőben lévő kockázatról szólt. A vélekedések szerint az USA iraki bombázása fokozza annak esélyét, hogy a kurdok ismét átveszik az irányítást; eközben a fő hírekben az állt, hogy Oroszország készen áll Ukrajna és a szeparatista lázadók közötti közvetítő szerep betöltésére, továbbá az orosz hadirepülők befejezték a gyakorlatozást - mindez ismét felébresztette a reményt arra, hogy a zavargások lecsendesülnek. Ennek eredményeképpen a dollár leginkább a Jennel, mint biztonsági befektetési devizával szemben erősödött, miközben az arany és a Brent olaj ára csökkent. A dollár általánosságban véve azonban gyengült, ami talán tükrözi biztonsági befektetési jellegét a globális zavargások fényében.
Mivel a bizalom visszatért a carry trade iránt, a feltörekvő piacokbeli devizák ismét jelentősen erősödtek, és a dollár az összes általunk követett feltörekvő piacokbeli devizával szemben gyengült. A dollár tovább erősödött a múlt héten a BRL, a RUB és a legtöbb kelet-európai devizával szemben, valamint az MXN és a TRY devizákhoz képest, ami arra utal, hogy ezeket a devizákat esetleg érdemes figyelemmel kísérni, ha a kockázatvállalásban történt fordulat folytatódik.
A múlt héten az NZD teljesített a legrosszabbul a G10 devizák közül. Az összes csökkenés szerdán következett be, amikor a tejipari termékek árai a 2012 óta legalacsonyabb szintre süllyedtek, valamint a foglalkoztatás lassuló növekedése is jelentősen gyengítette a devizát. Azóta lassan helyreállóban van, és tovább erősödhet ezen a héten, mivel nincs főbb közzéteendő mutatószám, amely előrehaladásának kerékkötője lenne.
A CAD volt a második leggyengébben teljesítő deviza. A gyengülés nagyrészt pénteken következett be a csalódást keltő foglalkoztatási adatokat követően: a júliusi nettó foglalkoztatás csupán kb. 300 fővel nőtt, mivel a részmunkaidős foglalkoztatásban bekövetkezett 60 ezres növekedést ellensúlyozta a teljes munkaidős foglalkoztatásban történt 59,7 ezres csökkenés. A munkaerő-állomány is jelentősen csökkent. Kanada foglalkoztatási adatai rendszerint felülmúlják a várakozásokat Augusztust tekintve, ezért bizonyos mértékű fordulatnak lehetünk tanúi ezen adatok szeptember 5-én történő közzétételekor, de addig is a CAD várhatóan gyenge marad. Az S&P pénteken több fő kanadai bank esetében negatívra minősítette kilátását, mivel az új szabályok korlátozzák a kormány bankoknak nyújtandó támogatását, ha azok bajba kerülnek.
Másrészt a NOK volt a legjobban teljesítő G10 deviza, de ez ma változhat. Norvégia júliusi fogyasztói árindexe ma lát napvilágot, és a teljes és az alapvető adat éves szinten várhatóan lassul. Ez negatív hatást gyakorolhat a norvég koronára. Norvégia azon kevés európai országok egyike, ahol a központi bank nem áll szemben célkitűzés alatti inflációval, de az infláció júliusi várt lassulása bizonyos mértékben aggályokat vethet fel a Norges Bank részéről. Ez az adat ezért bizonyos szintű profit-kivételre adhat okot.
Ma eléggé eseményszegény a gazdasági naptár. Az eurozónában, az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban nem tesznek közzé főbb adatokat, illetve nem kerül sor főbb eseményre. Az európai délelőtt során az USA-beli Fed elnökhelyettese, Fischer tart beszédet a gazdaságról és a monetáris politikáról Stockholmban. Kérdésekre fog felelni, ezért bizonyos mértékben jelentős betekintést kaphatunk a Fed politikájába.
Kanada közzéteszi a júliusi új lakásépítések adatát, amely várhatóan csökkent.
A hét hátralévő részében a fő esemény a Bank of England negyedéves inflációs jelentésének szerdai közzététele lesz, amelyben szerepelnek az új gazdasági előrejelzések. Kedden az augusztusi német ZEW felmérés áll majd a figyelem középpontjában. A jelenlegi helyzettel és a várakozásokkal kapcsolatos index várhatóan csökken, ami valamelyest tükrözi az ukrajnai feszültségek hatása által keltett aggodalmat. Szerdán a BoE inflációs jelentése mellett, az ázsiai délelőtt során Kína közzéteszi viszonteladói értékesítését és ipari termelését (mindkettőt júliusra vonatkozóan). Az európai nap során az Eurozóna júniusi ipari termelése lát napvilágot, miközben az Egyesült Királyság publikálja a júniusi munkanélküliségi rátáját. Az USA-ban közzéteszik a júliusi viszonteladói értékesítést. Csütörtökön Japán júniusi gépipari rendelésállományát publikálják. Európában Franciaország, Németország és az Euróövezet előzetes GDP adatai látnak napvilágot. Közzéteszik az Eurozóna júliusi végleges fogyasztói árindexét. Végezetül pedig pénteken az Egyesült Királyság előzetes, 2. negyedéves GDP adatát teszik közzé, miközben az USA-ban publikálják a júliusi ipari termelést, az augusztusi Empire State gyártási felmérést és a Michigani Egyetem augusztusi előzetes fogyasztói hangulatindexét.
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger