GAZDASÁGI ÁTTEKINTÉS 2014.02.18.
- Múlt heti gyenge teljesítménye után a dollár
iránya fordulatot vett, és mérsékelten erősödött több devizával szemben
az éjszaka folyamán. Legnagyobb erősödését a jennel szemben
könyvelhette el, miután a Japán Nemzeti Bank meglepte a piacokat azzal,
hogy 7 billiárd JPY-re duplázta az egyik kölcsönzési lehetőségét, és
azt mondta, hogy a bankok kétszer annyi alacsony kamatozású pénzt
kölcsönözhetnek, mint korábban, a második lehetőség keretében. Miközben
a változás hatása kérdéses – a vállalatok már rekordnagyságú
készpénzzel és betéttel rendelkeznek, ezáltal a finanszírozás
megszorítása nem szükségszerűen jelenti a befektetés megszorítását –,
mindazonáltal a változás jelzi, hogy a BoJ aggódik Japán kedvezőtlen
növekedése miatt, a 4. negyedéves GDP közzététele után, és elkötelezett
a gazdaság minél nagyobb fokú támogatása iránt. Ez fokozza annak
valószínűségét, hogy a monetáris bázis bővítésének gyorsítása mellett
döntenek, miután áprilisban emelik a fogyasztási adót, ami negatívan
hat a japán jenre. Egy nemrég végzett Bloomberg felmérés szerint 34-ből
25 gazdasági szakember szerint kerül sor ilyen változásra szeptember
végéig; közülük 13-an június végéig várható ilyen változás.
Várakozásaim szerint ez bekövetkezik, és a mozgás továbbra is fellendíti
az USD/JPY párt (azaz gyengíti a jent).
- Az AUD/USD pár
kis mértékben változott, miután közzétették az Ausztrál Nemzeti Bank
legutóbbi értekezletének jegyzőkönyvét. A jegyzőkönyv szerint a tagok
„tárgyalásokat folytattak a hazai gazdaságról, fókuszálva a vártnál
magasabb inflációra a decemberi negyedévben”, ami nem jó jelzés, ha a
további könnyítést nézzük. Az ausztrál dollárral kapcsolatban
megjegyezték, hogy a decemberi értekezlet óta tovább gyengült;
hozzátették, hogy „hosszabb távon az alacsonyabb árfolyam hatására
javulhat a gazdasági tevékenység, ami hozzájárulhat a gazdaság
kiegyensúlyozott növekedéséhez”. Ez ellentétben állt a decemberi
nyilatkozattal, miszerint „a tagok egyetértettek azzal, hogy (az
árfolyam) rendkívül magas maradt, és a gazdaság kiegyensúlyozott
növekedéséhez valószínűleg alacsonyabb árfolyam szükséges”. Más szóval
az RBA a decemberi értekezleten (amikor az AUD/USD pár 0,9122, az AUD
TWI 69,7 volt) úgy érezte, hogy további gyengítés szükséges, de mire
elérkezett a februári értekezlet (amikor az AUD/USD 0,8937 és az AUD
TWI 68,6 volt) megtörtént az elegendő gyengülés. Szerintem az ausztrál
dollár december óta nem gyengült jelentősen, és az ország kereskedelmi
mérlege tovább romlik. Amikor jelentéseket olvasok arról, hogy a
vasérckészletek Kínában rekordnagyságú méretet öltöttek, nem tudok
optimista lenni az ausztrál dollárral kapcsolatban.
- A mai európai
napirend fő eseménye a német februári Zew felmérés. A jelenlegi
helyzettel kapcsolatos index januárban várhatóan 41,2-ről 44,0-re
emelkedett, míg a várakozásokkal kapcsolatos index az előrejelzés
szerint 61,7-ről 61,5-re csökkent. A múlt hónapban a várakozások indexe
látott először napvilágot, és alulmaradt a várakozásokon, aminek
hatására az EUR/USD pár csökkent, de ezután néhány perccel a jelenlegi
helyzet indexét is közzétették, ami felülmúlta a várakozásokat, és az
EUR/USD pár visszaszerezte veszteségeit. Az eurozóna decemberi folyó
fizetési mérlegét is közzéteszik, de nincs becslés. Svédország januári
fogyasztói árindexe várhatóan éves szinten +0,1% marad.
- Az Egyesült
Királyság fogyasztói árindexe várhatóan havi szinten 0,5%-kal csökkent
januárban (decemberben +0,4%-kal emelkedett). Ez azonban éves szinten
változatlanul hagyja a teljes adatot (+2,0%); a mag rátát pedig éves
szinten a korábbi +1,7%-ról +1,9%-ra emeli. Az Egyesült Királyság
azonos hónapra vonatkozó termelői árindexe várhatóan már második egymást
követő hónapja nem változott. Az ehhez hasonló adatok valószínűleg nem
gyakorolnak lényeges hatást az angol fontra.
- Az USA-ban a
Fed nyitott értekezletet tart, amelynek keretében a bankok
felügyeletéről esik szó. A mutatószámokat tekintve a februári Empire
State gyártási index várhatóan jelentősen csökkent (a januári 12,51-ről
9,00-re), de mivel a januári adat a decemberi 0,98-ról élesen és
váratlanul emelkedett, szerintem a mérsékelt csökkenés nem gyakorol
negatív hatást az amerikai dollárra. A National Association of Home
Builders (NAHB) februári lakáspiaci indexe a becslés szerint 56 marad.
Ezenkívül közzéteszik az USA korrigált fogyasztói árindexét. Minden
érven a januári fogyasztói árindex közzététele előtt újra kiszámítják a
szezonális korrekciós tényezőket, hogy tükrözzék a befejeződött
naptári év árváltozásait.
- Kuroda elnökön
kívül három EKB hivatalnok tart beszédet a keddi napirend szerint: Az
EKB fő közgazdásza, Peter Praet és a Kormányzótanács tagjai, Erkki
Liikanen és Luis Maria Linde.
0 megjegyzés:
Speak up your mind
Tell us what you're thinking... !