ÁTTEKINTÉS

2014. jan. 14.

ÁTTEKINTÉS

  • Részvények a fókuszban   Az éjszaka folyamán a részvényeknek szentelték a legnagyobb
    figyelmet, mivel az USA részvénypiacán jelentős esés következett be, és napi minimum szintjei közelében zárt (S&P 500 -1,3%). A piacot két szektor húzta le: az olaj (-1,9%), amely a nyersolaj árával együtt csökken, valamint a viszonteladók (-1,5%). A Wall Street Journal egyik írása megemlít egy felmérést, amely kimutatta, hogy a viszonteladói értékesítés egy ruházati viszonteladó kivételével az összes esetében nem felelt meg a decemberi előrejelzéseknek, és feltárta, hogy ez nem kedvez a ma közzéteendő USA-beli viszonteladói értékesítési adatnak. A WSJ történet szerint ez „óvatosabb megközelítésre ösztönözhet az ösztönzés érdekében tett erőfeszítésekkel kapcsolatban”, amely negatív hatást gyakorolhat az amerikai dollárra. Másrészt az atlantai Fed elnök, Lockhart (az FOMC nem szavazó tagja) elmondta, hogy nem változtatta meg a Fed kötvényvásárlási programjának fokozatos csökkentésével kapcsolatos nézetét, és megismételte a St. Louis-i Fed elnök, Bullard pénteki szavait. Ez fokozta a további, e havi FOMC értekezleten történő fokozatos csökkentés valószínűségét – ez talán kedvezőtlen a részvényekre nézve, de támogatja az amerikai dollárt. Az amerikai dollár visszaszerezte veszteségeinek nagy részét, és ma reggel erősödött a legtöbb G10 devizával és a feltörekvő piacok devizáival szemben.
  • A dollár az éjszaka folyamán legnagyobb nyereségét az angol fonttal szemben könyvelhette el, amely nagy mértékben esett a további pozíciókból való kilépés hatására, miután közzétették a múlt heti, csalódást keltő ipari termelési adatokat. Továbbra hiszek az angol font kereskedésében, és szerintem ez a technikai csökkenés lehetőséget kínál arra, hogy új vételi pozíciókat nyissunk, különösen a GBP/CAD párban, amelyben tegnap jelentős pozíciókból való kilépésnek lehettünk tanúi. A Kanadai Nemzeti Bank negyedéves üzleti kilátásokról szóló felméréséből kiderült, hogy az üzletfejlesztési tervek kerékkötője a gyenge kereslet, de mindazonáltal a befektetési szándék felé dőlt el a mérleg nyelve, és a foglalkoztatás növekedett, bizonyos mértékig megcáfolva a múlt heti, csalódást keltő foglalkoztatási adatokat. Továbbra is úgy vélem, hogy az Egyesült Királyság gazdaságával kapcsolatos várakozások felülmúlják a kanadai gazdasági helyzettel kapcsolatos várakozásokat, és szerintem az angol font valószínűleg erősödik a kanadai dollárral szemben.
  • Másrészt az amerikai dollár árfolyama csökkent az új-zélandi dollárral szemben, mivel Új-Zéland üzleti bizalmi indexe az utóbbi 20 év majdnem legmagasabb szintjére emelkedett; a lakásárak hat év alatt a legnagyobb növekedést könyvelhették el, ami fokozza a kamatlábemelés valószínűségét. Új-Zéland az egyedüli G10 ország, amelynek központi bankja feltűnően megszorítás-párti nézetet vall; az NZD várhatóan további előnyre tesz szert ezen tényből, különösen az ausztrál dollárral szemben.
  • Az európai időben a fókuszban a fogyasztói árindexek állnak. Ma Franciaország, Svédország, Olaszország és az Egyesült Királyság közzéteszi decemberi fogyasztói árindexét. Az eurozóna területén a francia fogyasztói árindex várhatóan havi szinten 0,4%-kal emelkedett decemberben (novemberben változatlan volt), míg Olaszország végleges adata az adott hónapban a kezdeti becsléssel azonos (éves szinten +0,6%). Az EKB elnöke, Draghi megjegyzése szerint az eurozóna decemberi inflációjának csökkenése az előzetes adatok szerint nagy mértékben Németország statisztikájában bekövetkezett technikai változásnak tudható be. A szokásosnál nagyobb figyelmet szentelnek a francia és az olasz adatoknak, amelyekből megállapítható, hogy a lassuló infláció trendje valóban fokozódik-e az eurozóna területén. Az Egyesült Királyság inflációja a becslés szerint havi szinten +0,5%-kal emelkedett, ami gyorsulást jelent a havi szinten +0,1%-hoz képest. Ezáltal a ráta éves szinten 2,1% marad, amely elég közel van a BoE 2%-os inflációs célkitűzéséhez, és lehetővé teszi, hogy a Bank of England hosszabb ideig alacsonyabb szinten tartsa a rátát – így potenciálisan negatív hatást gyakorolhat az angol fontra, ha a piac még nem vette figyelembe. Eközben az Egyesült Királyság termelői árindexe az előrejelzések szerint várhatóan havi szinten változatlan decemberben (novemberben havi szinten -0,2% volt). Az eurozóna ipari termelése novemberben havi szinten várhatóan 1,4%-kal emelkedett, ami fordulatot jelent az októberi -1,1%-hoz képest.
  • Az USA-ban a decemberi viszonteladói értékesítési adatok várhatóan havi szinten +0,1%-kal lassulnak (novemberben havi szinten +0,7% volt). A viszonteladói értékesítések (az autók és az üzemanyag kivételével) az előrejelzés szerint várhatóan havi szinten +0,3%-ra lassulnak a novemberi +0,6%-os adathoz képest.
  • Végezetül pedig az EKB kormányzó tanácsának tagja, Ewald Nowotny kulcsfontosságú beszédet tart egy konferencián. A philadelphiai Fed elnöke, Plosser és a dallasi Fed elnöke, Fisher is beszédet tart. Ha ők is a fokozatos csökkenés folytatása mellett teszik le voksukat, minden kétség eloszlik. Ez ellensúlyozhatja a kedvezőtlen viszonteladói értékesítési adatot, és támogathatja az amerikai dollárt. 
https://www.ironfx.com/hu/register?utm_source=122494&utm_medium=ib_link&utm_campaign=IB
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2017 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger