Szíria - biztos a vegyi támadás, az USA bevatkozhat

2013. szept. 1.

Barack Obama elnök az ENSZ felhatalmazása nélkül is a Szíriára mérendő korlátozott katonai csapás mellett dönthet - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter pénteken Washingtonban.



John Kerry hangsúlyozta az Egyesült Államok erkölcsi felelősségét és azt, hogy Washington nem hunyhat szemet afölött, ha egy diktátor tömegpusztító fegyvereket vet be saját országának lakossága ellen. Az amerikai diplomácia vezetője kijelentette: az amerikai hírszerzés "nagyon bizonyos" abban, hogy az augusztus 21-ei vegyifegyver-támadást, amelynek 1429 halálos áldozata - köztük 426 gyerek - volt, a szíriai kormányerők követték el. Kerry ezt emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte.
Szavai szerint a szíriai lépések azt teszik próbára, hogy az Egyesült Államok továbbra is megvédelmezi-e az egyetemes értékeket. Kerry rámutatott, hogy Amerika szavahihetősége forog kockán.

A külügyminiszter abból az alkalomból állt a nyilvánosság elé, hogy az amerikai kormány közreadta a hírszerzés Damaszkusz felelősségét megállapító jelentésének titkosított elemeket nem tartalmazó, de "világos és meggyőző" változatát.
John Kerry elmondta, hogy a lehetséges amerikai fellépés "gondosan megszabott" lesz, és semmilyen formában nem hasonlít majd az Irak vagy az Afganisztán elleni invázióra, vagy a Moammer Kadhafi líbiai diktátor megdöntését célzó akcióra. Az akció nem lesz "nyitott végű", és abban nem vesznek részt amerikai szárazföldi erők.
Kerry szerint az Egyesült Államoknak bízik ugyan az ENSZ-ben, és nagyra becsüli a világszervezet ellenőrei által Szíriában elvégzett vizsgálatot, de emlékeztetett: a szakértők mandátuma csak annak megállapítására terjed ki, hogy történt-e vegyi támadás, nem pedig annak tisztázására, ki követte el azt. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok kormánya tovább tárgyal majd szövetségeseivel és a kongresszussal, de a saját döntését a maga által meghatározott időszerűségnek megfelelően, a saját értékrendje szerint fogja meghozni.
Rámutatott, hogy az amerikai vezetés szerint a szíriai válságot csakis tárgyalásos úton elért politikai megoldással lehet lezárni.
Kerry érvelése szerint "tudjuk", hogy a Közel-Keleten Szíriáé a legjelentősebb vegyifegyver-program, hogy Damaszkusz ilyen eszközöket többször is bevetett az év folyamán, és augusztus 21-én a vegyi fegyvereket hordozó rakétákat a kormánycsapatok által ellenőrzött területekről lőtték ki a felkelők kezén lévő körzetekbe. Biztosak abban is, hogy a kormányerők készültek erre a támadásra, és annak végrehajtását vezető szíriai hivatalos személyek megerősítették.
"A rezsim tisztségviselői tisztában voltak a támadással, és azt ők irányították" - mondta Kerry.
"Nagy biztonsággal megállapítjuk, hogy a szíriai kormány hajtotta végre a vegyifegyver-támadást ellenzéki elemek ellen Damaszkusz külvárosaiban augusztus 21-én" - hangzott a pénteken nyilvánosságra hozott, négyoldalas kormányzati jelentés.
Az Egyesült Államok felhívása Magyarországhoz
Az Egyesült Államok arra kéri a magyar kormányt, hogy ítélje el a szír kormányt a vegyi fegyverek használata miatt - közölte az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége. A magyar Külügyminisztérium ezzel kapcsolatban azt közölte: Magyarország szövetségeseivel szorosan egyeztetve alakítja ki és képviseli álláspontját Szíria ügyében.
"Kérjük a magyar kormányt, csatlakozzon hozzánk és nyilvánosan ítélje el a szír kormányt a vegyi fegyver használata miatt, és hívja fel a nemzetközi közösséget arra, hogy vonja felelősségre a rezsimet egy alapvető nemzetközi norma megsértéséért" - olvasható a nagykövetség írásos tájékoztatásában.
A részletes, nem titkosított hírszerzési értékelés kimutatta a szír kormány felelősségét a vegyi fegyverek Damaszkusz egyik elővárosában, augusztus 21-én történt használata kapcsán. Kerry külügyminiszter a szíriai kormány saját állampolgárai elleni támadását erkölcsi obszcenitásnak nevezte.
"Tiszteljük és támogatjuk az ENSZ-csapat munkáját, amellyel további bizonyítékokat keres arra, hogy a rezsim vegyi fegyvereket vetett be és ezek polgári lakosok százainak halálát okozták, ám az már világos, hogy ezt a támadást a kormány követte el. A rezsimet felelősségre kell vonni a tetteiért" - áll a nagykövetség MTI-hez eljuttatott tájékoztatásában.
A Külügyminisztérium az MTI-nek megerősítette, hogy pénteken a szokásos diplomáciai csatornákon keresztül átvették az amerikai kormány felhívását.
Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője emlékeztetett arra, hogy Magyarország korábban megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Aszad-rezsimmel, amelyet nem ismer el Szíria törvényes képviselőjének.
Magyarország a legkövetkezetesebben és a leghatározottabban elítéli a vegyi fegyverek használatát - ismertette a magyar álláspontot a sajtófőnök. Magyarország szövetségeseivel szorosan egyeztetve alakítja ki és képviseli álláspontját Szíria ügyében - tette hozzá Kaleta Gábor.

forrás: http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/sziria_biztos_a_vegyi_tamadas_az_usa_bevatkozhat.563283.html

TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2017 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger