Kedvezményt kaphat a bankadóból az OTP

2013. márc. 11.

Az OTP menedzsment a gyorsjelentést követő pénteki sajtótájékoztatóján, illetve az elemzői konferenciabeszélgetésen is elmondta, a nem-fizető hitelek céltartalék-fedezettsége megfelelő szintű, innen már nem kell tovább bővíteni azt. Ez azt jelentheti, hogy jelentősen csökkenhet a negyedévente elszámolt kockázati költség szintje, amennyiben folytatódik a harmadik negyedév óta látható lassuló portfólióromlás. Ez pedig a profit robbanásához is vezethet, hiszen az utóbbi negyedévekben 60-70 milliárd Ft céltartalékot képzett a bank, míg a nettó profit sor 25-40 milliárd Ft-ra rúgott.

Amennyiben például a kockázati költségek szintjét felezné az OTP, úgy közel duplázódna a profit. Mivel csoportszinten már 80%-ra nőtt a már leírt veszteség aránya a 90 napon túli késedelmes hitelekre, így ez nem is olyan elképzelhetetlen lehetőség. Ezek után ugyanis már csak akkor kell jelentős céltartalékot elszámolnia az OTP-nek, ha a hitelbedőlések ismét felpörögnek. Ez persze az első negyedévben leértékelődő forint nyomán nem elképzelhetetlen, de az OTP hazai részlege a negyedik negyedévben tapasztalható forintgyengülés során is sikerült elkerülje a számottevő portfólióromlást.
A sajtótájékoztatón és a konferenciabeszélgetésen még elhangzott, hogy a bank nagyszabású terjeszkedésbe kezd az orosz piacon, Magyarországon pedig a vállalati, azon belül is kiemelten a mezőgazdasági hitelezést igyekszik bővíteni. Utóbbi azzal a kormányzati tervvel lehet összefüggésben, miszerint a hitelezés növeléséért cserébe jelentős kedvezményt kaphatnának a pénzintézetek a bankadóból. FORRÁS: http://kitekinto.hu

TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger