Iszonyú drágán megfizetünk az áruházi pontgyűjtőkért

2012. nov. 28.

A hűségkártyás programoknál ezer forint kedvezmény eléréséhez legalább ötvenezer, de akár több százezer forintot is el kell költeni. Cserében a cégek lényegében ingyen jutnak vagyonokat érő fogyasztói adatbázisokhoz, akik így azt is könnyen fel tudják térképezni, hogy kinek melyik a kedvenc bora.
Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) szerint elsősorban az üzletek nyernek a különböző pontgyűjtő kártyákon, és nem a vásárlók, mert a vásárláshoz képest a legtöbb esetben még egyszázaléknyi visszatérítést sem adnak. Vagyis az elköltött száz forintból van, hogy egy forint sem jön vissza. Ráadásul a cégek potom áron jutnak hozzá a vásárlók adataihoz, ami nagy kincs, akár maguk használják fel, akár továbbadják más cégeknek.
Az egyesület egy piackutatásra hivatkozva azt mondja, hogy ma a vásárlások 65-70 százalékánál villan meg a kasszánál valamilyen pontgyűjtő plasztik. "Rendszeresen használom a SuperShop kártyámat. Az év végére összejön olyan 2000 forint körüli összeg, amit le szoktam vásárolni karácsony előtt. Szeretem, mert tényleg ingyen adnak 2000 forintot, és halál egyszerű, csak oda kell adni a kártyát, és kész" - mondta egy harmincas nő az [origo]-nak.
Az egyesület számszerűsítette azt is, hogy a különböző pontgyűjtő kártyák esetében 1000 forint kedvezményhez/ajándékhoz mennyit kell költeni. Az Agip-Tigáz Premio Club kártyánál ehhez 88 ezer, az Auchan Bizalomkártyánál pedig 70-90 ezer forintnyi összeget kell elkölteni. A Brendon babaáruházakban 50 ezer forintos vásárlás után jár 1000 forintnyi kedvezmény.

A Tesco Clubcarddal ezer forint kedvezményhez 200 000 forint, a SuperShopnál (az üzemanyag, a gyorséttermi költés és az élelmiszerbolti költés kombinációját véve) 202 000 forint, míg a Multipontnál (üzemanyag, gyorséttermi költés, élelmiszerbolti költés és banki tranzakció kombinációját véve) 205 000 forintot kell a pénztáraknál hagyni. A ClubSmart-kártyánál ezer forint kedvezményhez 328 000-460 000 forintot kell költeni.

Kitárulkoznak a kártyatulajdonosok
"Mit képzelnek, hogy megkérdezik, havonta mennyit keresek, és mi a hobbim!" - mondta felháborodottan egy pénzügyi végzettségű, szintén harmincas nő az [origo]-nak. Kétszer is nekifutott már kártyaigénylő nyomtatványok kitöltésének, de mindig feladta a személyes kérdések miatt. A Tudatos Vásárlók Egyesülete szerint is az a legnagyobb gond, hogy a kereskedők, vagy az, aki hozzáfér a vásárlási adatokhoz, a törzsvásárlóról rendkívül részletes, a fenti példánál jóval mélyebb, akár pszichológiai személyiségprofilt is össze tud rakni.
Kártya neve Kibocsátó/elfogadó Költés/visszajuttatás aránya
Agip-Tigáz Premio Club Kártya Eni Hungaria (Agip kutak) Tigáz hűségkártyával 1,1% (csak benzinre számolva)
Auchan Bizalomkártya Auchan-áruházak 1,1 - 1,4%
Brendon Brendon-áruházak 2%
Nivea Vásárlói Kártya Nivea Szépségpont üzletek 2 - 3,3%
Tesco ClubCard Tesco-áruházak 0,5%
ClubSmart Shell-benzinkutak és shopok, McDonald's 0,2 - 0,3%
Multipont Mol, CBA, KFC, OTP 0,4%
SuperShop Spar, OMV, OBI, Burger King, Wellness-Szállás.hu 0,4%
Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Bár a kereskedőcégek kiemelik, hogy betartják az adatvédelmi jogszabályokat, a hazai pontgyűjtő rendszerek működési szabályzatai néhol hézagosan szólnak az adatvédelemről. Vagy egy szó sem esik bennük arról, hogy mi lesz az így begyűjtött adatok sorsa, vagy annyival intézik el, mint például a Tesco, hogy a résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy az adatait a Tesco egy piackutató cégnek, ám indokolt esetben akár külső országban lévő cégnek is továbbadhatja.

"Engem ez nem érdekel, használják nyugodtan. Azt viszonyt utálnám, ha zaklatnának reklámokkal, telefonokkal, de erre még nem volt példa" - mondta az a nő, akinek SuperShop kártyája van.
Az Auchan nem érti a TVE kételyeit, mondván ők többletszolgáltatást kínálnak a vevőknek, ami önkéntes alapon, ingyenesen vehető igénybe. Az [origo]-nak azt mondták, hogy a vásárlók adatait csak belső célokra használják fel, és azért, hogy őket személyre szóló ajánlatokról tudják értesíteni.
Fölösleges vásárlások a kerek összegért
Több bolt is kínál olyan akciót, hogy ha a vásárló összegyűjt meghatározott számú matricát, akkor valamely terméket - leginkább konyhai eszközöket vagy táskákat - kedvezményesen vásárolhat meg. A Spar most futó akciójában például 20 centis serpenyőt 30 pontért és 3799 forintért lehet megvásárolni. A serpenyő eredeti ára 17 790 forint, de ehhez 30 000 forintért kell vásárolni, és még kifizetni a termékért a 3799 forintot. Annak megérheti, aki amúgy is az adott boltban vásárol, és az akció nélkül is vett volna edényeket.
A Spar kommunikációs vezetője, Fehér István azt mondta az [origo]-nak, hogy ez az akció igazán a vásárlónak éri meg, mert olyan termékhez juthat kedvező áron, amit amúgy nem biztos, hogy megengedhetne magának. A Sparnak jó, mert növeli a vásárlói kötődést, a WMF-nek pedig azért, mert ismertebbé teszi a termékét - mondta.
Mit tudhatnak rólunk 1 százalékért?
A TVE szerint a piackutatók vagy a kereskedelmi cégek marketingrészlegei a következőhöz hasonló jellemzést tudnak összeállítani valakiről, csak a kártyás vásárlásai alapján:
"Gazdag Péter 38 éves, Budapest egy külső kerületében lakik, ám a belvárosba jár át dolgozni. Az utat többnyire tömegközlekedéssel teszi meg, autóját csak hétvégenként használja. Péter egyedülálló, korábban ugyan néhány évig volt egy barátnője, ám a kapcsolat (vélhetőleg) nemrégiben megszakadt közöttük, a barátnője elköltözött tőle. Azóta Péternek csak alkalmi kapcsolatai voltak.
Míg Péter exbarátnője a vörösbort szerette, addig Péter sörivó, hetente néhány dobozzal fogyaszt belőle. Péter szabadidejében szeret a természetbe járni, szenvedélyesen sportol - elsősorban a futás vagy a kerékpározás érdekli - és esténként lefekvés előtt detektívregényeket olvas."

A Tudatos Vásárlók Egyesülete azt is kifogásolja, hogy a szorgos pontgyűjtögető vásárló jobbára csak a költései töredékét látja viszont, miközben a kereskedő az esetek többségében arra is ráveszi a vásárlót, hogy jóval többet vegyen, mint azt eredetileg tervezte. Mint ahogy azt a negyvenes családanyát is, aki elmesélte: "Volt, hogy azért vettem meg a pénztárnál egy csokit vagy rágót, hogy ezer forintra kerekítsem ki a végösszeget. Ezer forintonként ugyanis matricát kapok, azokat pedig gyűjtöm."
Kerestük a Tescót és a SuperShop Kft.-t is, hogy megkérdezzük, mit szólnak a TVE kritikájához, hogy arányosnak érzik-e az általuk adott kedvezményeket, valamint hogy mi lesz a sorsa a vásárlók adatainak, de nem akartak nyilatkozni. (forrás: http://vallalkozoi.negyed.hu )

TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger