FÉL ÉVVEL A COVID19 (KORONAVÍRUS) MEGJELENÉSE UTÁN

2020. júl. 16.

MÁR FÉL ÉV IS ELTELT AZÓTA, HOGY KIROBBANT A JÁRVÁNY KÍNÁBAN ÉS ELTERJEDT AZ EGÉSZ VILÁGON. AZ ORSZÁGOK KÜLÖNBÖZŐ FORMÁBAN REAGÁLTAK AZ ISMERETLEN HELYZETRE. VALAHOL SZIGORÚBB ELŐÍRÁSOK ÉS INTÉZKEDÉSEK LÉPTEK ÉLETBE, DE VANNAK ORSZÁGOK, AHOL NEM VÁLTOZTATTAK SEMMIT VAGY CSAK KÉSŐBB. 

EURÓPÁBAN MIUTÁN AZ OLASZOKNÁL KIROBBANT A JÁRVÁNY A LEGTÖBB ORSZÁG LEZÁRTA A HATÁRAIT. ITTHON MAGYARORSZÁGON BEZÁRTAK AZ ISKOLÁK, ÓVODÁK, ÉTTERMEK, SZÓRAKOZÓ HELYEK ÉS MINDENKIT ARRA KÉRTEK, HOGY HA TEHETI, MARADJON OTTHON ÉS CSAK AZOK DOLGOZZANAK, AKIKNEK MUSZÁJ. ELEINTE EZ TŰNT A LEGJOBB MEGOLDÁSNAK ARRA, HOGY LELASSÍTSÁK A VÍRUS TERJEDÉSÉT ÉS LEGYEN IDEJE FELKÉSZÜLNI AZ EGÉSZSÉGÜGYNEK AZ ESETLEGES JÁRVÁNY KITÖRÉSRE. 

AZ INTÉZKEDÉSEK BEVÁLTAK, MERT LELASSULT A VÍRUS TERJEDÉSE HAZÁNKBAN ÉS KÖZBEN BESZEREZTÉK A SZÁJMASZKOKAT, FERTŐTLENÍTŐ SZEREKET ÉS LÉGZŐKÉSZÜLÉKEKET. MELLÉKHATÁSKÉNT SAJNOS A GAZDASÁG IS LELASSULT, AMINEK A HATÁSÁT MÉG CSAK MOST FOGJUK ÉRZÉKELNI. 

AKIK KÉNYSZERSZABADSÁG MIATT OTTHON MARADTAK AZ ELSŐ HETEKBEN, EZT ÚGY ÉLTÉK MEG, MINTHA NYARALÁSON LENNÉNEK ÉS A LEGTÖBB KERTES HÁZBAN LAKÓ EMBER VAGY KERTÉSZKEDÉSBE FOGOTT (HISZEN EDDIG NEM VOLT IDEJE AZ UDVAR RENDBE TÉTELÉRE) VAGY FESTENI KEZDETT. FELVÁSÁROLTÁK A BOLTOK KÉSZLETEIT, EZ OKOZOTT EGY KIS PÁNIKOT, AMI BEKERÜLT A HÍRADÓBA, ÍGY MÉG NAGYOBB FELVÁSÁRLÁSI LÁZ VETTE KEZDETÉT. WC PAPÍR, TISZTÍTÓSZEREK A LISZT, SÓ, CUKOR, KRUMPLI STB. KIFOGYTAK AZ ÜZLETEKBŐL. MINTHA HÁBORÚRA KÉSZÜLT VOLNA AZ ORSZÁG. EMIATT AZ ELSŐ HETEKBEN A KERESKEDELEM FORGALMA EZEN ÁGAZATOKBAN MEGUGROTT.

PÁR HÉT ALATT VISSZA TÖLTŐDTEK A BOLTOK POLCAI ÉS MOST SZINTE MINDEN ELÉRHETŐ UGYAN ÚGY, MINT ELŐTTE, VISZONT A GAZDASÁGI HATÁSOK CSAK MOST KEZDENEK ÉREZHETŐVÉ VÁLNI. 

EGYRE TÖBB A MUNKANÉLKÜLI, AKÁRHOGY CSŰRJÜK, CSAVARJUK. EGYRÉSZT VANNAK SZEKTOROK AMIKET NEGATÍVAN ÉRINTETTEK A TÖRTÉNTEK AZONNAL. TAXISOK, VENDÉGLÁTÓ HELYEK, TURIZMUS, ZENEIPAR STB. ŐK AZ ELSŐ INTÉZKEDÉSEK UTÁN MEGÉREZTÉK A NEGATÍV GAZDASÁGI HATÁSOKAT. MOST SZÉPEN LASSAN A TÖBBI ÁGAZAT IS KEZDI MÁR ÉREZNI, HOGY EGYRÉSZT AZ EMBEREK KEVESEBB PÉNZT VITTEK HAZA AZ ELMÚLT HÓNAPOKBAN ÉS EMIATT KÖLTHETNEK KEVESEBBET, MÁSRÉSZT LEHET, HOGY AKINEK VAN IS PÉNZE ÉS MEGTAKARÍTÁSA MOST MEGFONTOLTABBAN KÖLT. HARMADRÉSZT AZ EMBEREK TÖBBSÉGE RÁSZOKOTT AZ INTERNETES VÁSÁRLÁSOKRA AZ OTTHONI BEZÁRTSÁG ALATT, AMI KÉNYELMES ÉS GYORS ÉS KÖNNYEN ELÉRHETŐ, EZ VISZONT NEGATÍVAN HAT A KISKERESKEDŐKRE, AKIK CSAK A KÖZVETLEN KÖRNYEZETÜKBEN ÉLŐ VEVŐK VÁSÁRLÁSAIRA TÁMASZKODHATNAK. ÍGY A KISEBB ÜZLETEK FORGALMA CSÖKKEN ÉS ELŐBB UTÓBB, HA A HELYZET NEM JAVUL VAGY MUNKAERŐ LEÉPÍTÉSSEL FOG KEZDENI A TULAJDONOS VAGY BEZÁRJA A BOLTOT LEGVÉGSŐ ESETBEN. 

MOST JELENLEG MINDEN NYUGODTNAK LÁTSZIK. ÓVODÁK, BÖLCSŐDÉK KINYITOTTAK, A HATÁROKAT BIZONYOS BIZTONSÁGI FELTÉTELEK MELLETT KINYITOTTÁK, DE MÁR ARRA KÉSZÍTENEK FEL MINDENKIT, HOGY SZEPTEMBERBEN ÚJRA SZIGORÚBB BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK JÖHETNEK, MERT JÖN A VÍRUS 2. HULLÁMA. 

SENKIT NEM AKAROK BÍRÁLNI, HISZEN UTÓLAG VISSZANÉZVE ARRA, AMI TÖRTÉNT ÉS MIT KELLETT VOLNA ESETLEG MÁSHOGY CSINÁLNI A LEGKÖNYEBB DOLOG LENNE A VILÁGON. VISZONT AKKOR, AMIKOR DÖNTÉSEKET KELLETT HOZNI AZOKBÓL AZ INFORMÁCIÓKBÓL, AMIK AKKOR A RENDELKEZÉSÉRE ÁLLTAK A DÖNTÉSHOZÓKNAK SZEMÉLYES VÉLEMÉNYEM, HOGY JÓ ÉS GYORS DÖNTÉSEKET HOZTAK AMIRE SZÜKSÉG VOLT.  

AZ IS LEHETSÉGES, HOGY CSAK ÉN VAGYOK PESSZIMISTA. VISZONT ÚGY GONDOLOM 2021 FEBRUÁR KÖRNYÉKÉRE LESZ IGAZÁN KIRAJZOLÓDVA A GAZDASÁGI HATÁSAI A VILÁGJÁRVÁNYNAK. 

ADDIG VÁRNÉK A NAGY BEFEKTETÉSEKKEL ÉS INGATLAN VÁSÁRLÁSOKKAL. AKI TEHETI ,KÉPEZZEN TARTALÉKOT ÉS TÜRELMESEN VÁRJA MEG A NEGATÍV HULLÁM KIBONTAKOZÁSÁT. MÁR MOST IS LEFELÉ MOZDULTAK AZ INGATLANOK ÉS AUTÓ ÁRAK SOK EGYÉB HASZNÁLATI CIKK MELLETT.         
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger