NŐ AZ AGRESSZÍV GYEREKEK SZÁMA AZ ISKOLÁKBAN - RÁJÖTTÜNK, HOGY MIÉRT!

2014. jan. 15.

Pár napja délelőtt hallgattam egy közkedvelt magyarországi rádió adót és a három műsorvezető azon tanakodott, hogy vajon mi az oka annak, hogy egyre több morbid és durva eseményről kapunk hírt az iskolákból és mit tennének ők, ha a gyereküket bántalmaznák. Nagyon érdekes volt hallgatni a beszélgetést (leszögezem, hogy nagyon szeretem a 3 úriember műsorát), DE! szerintem teljesen tévúton járt a gondolat menetük. Sőt, nem is jó nézőpontból közelítették meg a témát szerintem, mert csak "nagyvárosi" fejjel gondolkozva legtöbbjük azt a megoldást találta helyesnek ha már tényleg óriási a baj, hogy kiíratná a gyermekét az adott iskolából és egy másikba járatná. Igen így a probléma az ő gyermekére nézve megoldódna, de nem változna meg a helyzet abban az iskolában ahol előtte tanult. Ezt fel is vetette az egyik műsorvezető, de arra már nem gondoltak, hogy az ország legtöbb településén ahol általános iskola van NINCS választási lehetőség! Egy iskola van és annak is kell örülni ha már nem a szomszédos településre kell járatni a gyermeket. Ezeken a településeken nincs úgymond "verseny" az iskolák között a jobb és okosabb (netalán módosabb) gyermekekért, hogy kiszűrhessék az abnormális diákokat. 


Várjunk csak, hiszen ez így volt az elmúlt 50 évben is akkor most mégis mi változott, hogy 5 éve körülbelül ugrásszerűen megnőttek az általános iskolai agresszióról szóló hírek? 

A válasz nagyon egyszerű: INTEGRÁCIÓ!!!

Nagyon szép gondolat, hogy mindenki egyenlő és egyenlő feltételek mellett kell tanulni és tanítani az iskolákban! DE ébredjünk már fel! A kommunista, idealista világnak már elvileg vége van! Az emberek nem egyformák és nem egyforma képességűek! Ennek megfelelően mindenkit a saját értelmi szintjén kellene tanítani. Ez régen is így volt és MŰKÖDÖTT!!!

Elmesélem a saját példámat, amikor én voltam általános iskolás, mert az MŰKÖDÖTT! Működne ma is. 5000 fős városban nőttem fel így nem volt lehetősége a szüleimnek, hogy az iskolák között válogassanak.

Első osztályban mindenkinek lehetőséget kell biztosítani a tanulásra itt még egyformán. Első osztály végén van egy szint amit el kell érnie egy gyereknek, hogy azt lehessen mondani volt értelme bejárni a "munkahelyére" mert ugye ez a gyerekek munkahelye. Első osztály végén az analfabétákat ki kell venni az osztályból, mert a jövőre nézve csak hátráltatni fogják a többiek előremenetelét. A kihullóknak saját osztályt kell biztosítani, több odafigyeléssel és lassabb tanulási gyakorlatokkal. Ez nem hátrányos megkülönböztetés szerintem, hiszen így még mindig van esélye, hogy felzárkózzon. 

Jellemzően a második osztály végére nagyon nagy különbségek alakulnak ki a diákok között és itt volt annak idején egy mérföldkő az életünkben. Ugyanis az év végén irtunk egy szintfelmérőt és a kapott eredmények alapján létrehoztak 4 osztályt. Tökéletesen egyszerű és hatékony. Az első 25 fő a listán "A" lett a következő "B"-és az utánuk jövők "C"-ek majd szintén így kialakult a "D" osztály.

Ez lehet sokaknak keményen hangzik, de kemény világban élünk és már sajnos ilyen korán megmutatkozik, hogy nem vagyunk egyformák és nem vagyunk azonos képességüek vagy motiváltak.

Az "A" osztály volt értelem szerűen a legerősebb és itt a diákok is egymáshoz mérték a tudásukat így a cél az 5-ös megszerzése volt mindenkinek. A kicsit gyengébbek itt még fel tudnak zárkózni az elkövetkező években és ezekben az osztályokban magas szinten és aránylag gyorsan lehetett tanítani, mert volt kinek.  A "B" ben kicsivel többet kellett időzni egy egy tananyag tényleges elsajátításához a "C"-ben még többet és így tovább. De mindenki az értelmének megfelelő oktatásban részesült.

A következő rosta 4. osztály végén jött és 5.től 8-ig kialakultak a végleges osztályok.

Ez jó volt a diákoknak és jó volt a tanároknak is. 

Ma erre kitalálták, hogy ha értelmes diákok közé berakják az analfabétát aki alig tudja leírni a nevét majd biztosan könnyebben felzárkózik a jó tanulókhoz. Nevetséges!!! Lehúzza az osztály színvonalát és rossz hatással lehet más diáktársaira. Többek között ezek fognak verekedni, köpködni, terrorizálni mivel mással nem tudnak kitünni abban a közösségben. Mivel a tanulásban nem elég motiváltak agresszióval akarják magukra hívni a figyelmet. EZ ITT A PROBLÉMA! TARTHATATLAN ÉS EZEN MINÉL ELŐBB VÁLTOZTATNI KELL! HA EGY KOSÁR SZÉP PIROS ALMA KÖZÉ BETESZÜNK EGY ROHADT ALMÁT, AZ PÁR NAP MÚLVA PIROS ALMA LESZ??? NEM! MEG FOG ROMLANI MIATTA A TÖBBI ALMA IS!!!!

NEKÜNK KELL VÁLTOZTATNI, MERT  SZÖRNYŰ, HOGY A POLITIKUSAINK - VÁLASZTOTT VEZETŐINK -   NEM MERNEK LÉPNI A PROBLÉMA MEGOLDÁSÁBAN! FÉLTIK A SZAVAZATAIKAT,  MERT ESETLEG VALAKI VAGY VALAKIK ELPÁRTOLNÁNAK TŐLÜK, HA TÉNYLEG EGYENLŐ BÁNÁSMÓDBAN RÉSZESÜLNÉNEK. MERT AZ A RENDSZER AMIRŐL ÍRTAM IGAZSÁGOS! AKI TANULT AZ HALADT ELŐRE AKI NEM AZ MAGÁRA VESSEN, DE KÉREM ERRŐL SZÓL A VILÁG. MINDENKIBŐL NEM LEHET ORVOS MEG ÜGYVÉD, KELL UTCASEPRŐ, SEGÉDMUNKÁS (NEM SZÁNDÉKOM MEGBÁNTANI EZZEL SENKIT)  IS CSAK NEM MINDEGY, HOGY MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT ÉRI EL A TANULNI VÁGYÓ DIÁK A 8-IK OSZTÁLY VÉGÉT. MERT HA KÖZBEN LELKI NYOMORÉK LESZ A SOK BUNKÓ, AGRESSZÍV, CÉLTALAN EMBER MIATT AKKOR AZ A VÉLEMÉNYEM, HOGY NAGYON EL VAN CSESZVE VALAMI A MOSTANI RENDSZERBEN. -NEM A TANULNI VÁGYÓ DIÁKOKAT KELL MÁSIK ISKOLÁBA ÍRATNI, HANEM AZ ODA NEM VALÓ DIÁKOKAT KELL KIEMELNI EZEKBŐL A KÖZÖSSÉGEKBŐL ÉS SOKKAL TÖBB ESZKÖZT/SZABADSÁGOT KELL ADNI A TANÁROKNAK A RENDSZABÁLYOZÁSHOZ, MERT IGENIS KELL NÉHA AZ A NEVELŐ "NYAKLEVES", HA MÁR A MAI FIATALOK ENNYIRE ELFELEJTETTÉK MI AZ A TISZTELET ÉS JÓ MODOR.

HA EGYET ÉRTESSZ ABBAN, HOGY MOST KELL EZEN VÁLTOZTATNI, MONDD EL HOZZÁSZÓLÁSBAN A VÉLEMÉNYED ÉS OSZD MEG EZT A CIKKET! LEGYEN EZ EGY NÉPAKARAT!

AMENNYIBEN ELÉRJÜK AZ 1 MILLIÓ LIKE-OT MAGAM VISZEM BE EZT A LEVELET A HOZZÁSZÓLÁSOKKAL A MINISZTERELNÖKNEK, HOGY TÖRTÉNJEN MÁR VÉGRE VALAMI!

MEGOSZTOM
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger