Fundamentális Elemzés 21.03.2013

2013. márc. 22.

Áttekintés

Az euró legtöbb devizával szembeni éjszakai erősödése révén felmerül az izgalmas kérdés: vajon számít Ciprus a piacoknak? Ezt a „hazárdjátékot” bizonyára az EU folytatja. „Sarokba szorító” tárgyalástechnikájuk a befektetők azon gondolkodásától függ, hogy ez a kis sziget nem gyakorol hatást az eurozónára. Csak elképzelni lehet, mi lenne a piac reakciója, ha Olaszország például több mint egy hétre bezárná bankjait, mert Ciprus is így döntött. A két fél közötti patthelyzet folytatódik, és a piac minden rezdülésre figyel, ám mivel még öt napon keresztül nincs nyomás a bankok kinyitására, ma nem várható áttörés.
Az FOMC értekezlet nagyrészt nem ment eseményszámba, mivel nem történt jelentős változás az értekezlet utáni nyilatkozatban, illetve a Fed szándékaival kapcsolatos iránymutatásokban. Ez ellentétben áll más központi bankok helyzetével, amelyek a legtöbb esetben semlegesről enyhítő, illetve megszorítóról semleges álláspontra helyezkednek, és ez az egyik fő oka annak, amiért a következő hónapokban az USD erősödésére számítunk.
A mai gazdasági fókusz a világszerte napvilágot látó beszerzési menedzser indexek (PMI-k). Kína gyártási PMI-indexe a várakozásokat felülmúlva márciusban 50,4-ről 51,7-re emelkedett. Az eurozóna PMI-indexei várhatóan emelkednek, ám a Németország és Franciaország közötti hézag az előrejelzések szerint csak kissé szűkül, az USA és Európa közötti különbség pedig tovább nő. Ez kedvez az amerikai dollárnak, és az EUR/USD párral továbbra is mostani tartományában zajlik a kereskedés.

A Piac

EUR/USD


• A globális PMI-indexek valamennyi mozgást előidézhetnek ugyan a piacon, azonban a fő mozgás Cipruson múlik. A B-tervet a GMT időzóna szerint kb. 16:00 órakor kell jóváhagynia a parlamentnek.
Mivel az eurozóna PMI-indexei az előrejelzések szerint javultak, esetleg tanúi lehetünk a gyenge ellenállásszint megtörésének 1,2950-en; az árfolyam valószínűleg új ellenállásszintre talál 1,3025-ön, amint közzéteszik az USA PMI-indexét. Azonban a csalódást keltő spanyol kötvényaukciók – amelyeknek rendszerint alig szentelnek figyelmet – rávilágíthatnak az eurozóna gyengeségeire. A támaszszint a 200 napos mozgóátlag körüli 1,2860 lehet.

USD/JPY


• A piac várakozik arra, hogy a BoJ kinevezett elnöke, Kuroda megtartsa első sajtókonferenciáját ma este Tokióban. Japán februárban már 8 egymást követő hónapban könyvelhetett el kereskedelmi deficitet, ami jelzi, hogy miért kell Kuroda úrnak munkához látnia a jen további gyengítésére és a gazdaság stimulálására.
Az USD/JPY ellenállásszintre talált a 95,9-es „bika” célkitűzésen. Úgy tűnik, hogy a támaszszint a 95,6-95,9 tartományban van, az erősebb trendvonalbeli támaszszint pedig 94. A lehetséges napközbeni „bika” ellenállásszint-célkitűzés 96,5, a további trendvonalbeli ellenállásszint pedig 97,15. A biztonsági devizákhoz való áttérés ugyan a devizák ismételt „harcához” vezethet.

NZD/USD


• Az NZD erősödött, miután bejelentették, hogy a 4. negyedéves GDP negyedéves viszonylatban 1,5%-kal emelkedett; ez a három év alatt a leggyorsabb ütemben ment végbe, és felülmúlta a +0,9%-os becsléseket. Ennek hatására néhányan elgondolkodtak azon, hogy az Új-Zélandi Központi Bank (RBNZ) képes lesz-e jövő évig változatlanul hagyni a kamatlábakat.
Az NZD jelentősen erősödött, ám ez az erősödés a jól tesztelt, 2012. június– 2013. február időszak rallyjának 23,6%-os szintjére korlátozódott. Ezt „medve” jelként kezeljük, ezért lejjebb haladunk 0,8225 felé, és hosszabb távon megcélozzuk az erős, 4 éves lila trendvonalat.

Arany


• Az arany kissé esett, mivel az euró árfolyamában helyreállás következett be, jelezvén az eurozóna kockázatának csökkenését.
Az arany árfolyamában bekövetkezett kismértékű csökkenés jelzi, hogy továbbra is bizonytalanság és kockázat áll fenn az eurozóna jövőjével kapcsolatban. Amint jegyeztük, az erős trendvonalbeli és a Fibonacci ellenállásszint valószínűleg eléri az 1620 $-t. Bizonyos támaszszint lehetségesnek tűnik 1598 $-on, az erősebb trendvonalbeli támaszszint pedig 1585 $.

Olaj


• Az USA készleteiben bekövetkező váratlan csökkenés és a kínai PMI-index emelkedése hatására emelkedtek az olajárak.
A WTI tegnap azonban visszapattant, visszanyervén az előző nap elszenvedett veszteségeinek nagy részét, és elérte 93 $-os célkitűzésünket. Az erős támaszszint 90,8 $, amelynél koncentrálódik a trendvonalbeli támaszszint, a 200 napos mozgóátlag és a december-február időszak rallyjának 61,8%-os visszatérési szintje. A mai napra más befektetési eszközök mellett tesszük le voksunkat, mivel úgy tűnik, hogy jelenleg jobban követik a napközbeni fundamentális elemzéseket.

REFERENCIA valutaárfolyamok - NAPI árfolyamváltozás nyertesei és vesztesei



Piaci Összefoglaló



TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2020 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger