Amerika: kevésen múlott csak az új rekord

2013. márc. 27.


Mérsékelt optimizmus közepette indult a mai kereskedés a tengerentúlon, majd nap vége felé az indexek növelni tudták nyereségüket, azonban az S&P nem tudta ezúttal sem elérni mindenkori csúcsát, igaz attól csak 2 ponttal maradt el. Bár az Európai Bizottság nem túl bíztató közleményt adott ki ma, a friss amerikai makroadatok többségében kedvezően alakultak, ami segíthette az emelkedést, ahogy az IMF Olaszországról kiadott pozitív hangvételû közleménye.

Napi csúcson zárt az S&P 2013.03.26 21:17

2 ponttal maradt csal el a korábbi csúcstól az S&P, a mutató 1 564 ponton, 0,8%-os pluszban fejezte be a kereskedést. A többi index közül a Dow szintén 0,8, a Nasdaq pedig 0,5%-kal került feljebb.

Kitart a vételi kedv 2013.03.26 20:15

Továbbra is a pozitív tartományban mozognak az amerikai részvényindexek, az S&P 500-as mutató azonban egyelőre nem tudja elérni korábbi csúcsát, 1 562 pontnál jár, 0,6%-os pluszban. Az IMF olasz pénzügyi szektorról kiadott pozitív hangvételű közleménye jelentősebb piaci reakciókat ez idáig nem váltott ki.

Felfelé kúsznak az indexek 2013.03.26 19:04


A korábbi napokhoz hasonlóan ma is elsősorban a ciprusi fejlemények befolyásolták a hangulatot a tőzsdéken, a legfrissebb fejlemények azonban nem túl pozitívak, legalábbis a betétesekre nézve.

Egy készületben lévő EU-s jogszabály-javaslat értelmében a jövőben lehetségessé válhat, hogy a nem biztosított (jelenleg 100 ezer euró fölötti) bankbetétek részt vegyenek a hitelezői veszteségmegosztásban egy bank szanálása esetén - közölte az Európai Bizottság kedden. A hír mérsékelt csökkenést váltott ki a részvény- és devizapiacokon.

Az amerikai indexek mérsékelt emelkedést mutatnak jelenleg, a Dow 0,7, a Nasdaq 0,4, az S&P 500 pedig 0,6%-kal került feljebb. Az utóbbi index mindössze 4 pontra volt csak a történelmi maximumától, ami 1 565 pont, ezt a benchmark 2007. október 9-én állította be.

Az emelkedést segítheti, hogy a tengerentúlon ma többségében a várakozásoknál kedvezőbb makrogazdasági adatok láttak napvilágot.

A várt 3,8 százalék helyett 5,7 százalékkal nőtt a tartós cikkek rendelésállománya februárban az USA-ban. Itt azonban fontos azt is megjegyezni, hogy a hirtelen emelkedés hátterében azonban egy jelentősebb repülőgép megrendelés áll.

2013.03.26 13:30 Megugrott a tartós cikkek kereslete az USA-ban

Újra a csúcsot ostromolja az S&P

Az S&P Case-Shiller lakásárindex legfrissebb értékét is ma publikálták, ami az ingatlanpiaci problémák enyhülésére utal: januárban 0,1 százalékkal nőttek az ingatlanárak a húsz legnagyobb városban, ami éves szinten 8,1 százalékos drágulást jelent. Hasonló mértékû emelkedésről legutóbb 2006 júniusában számolhattak be, az árszint pedig legutóbb 2010 szeptemberében volt ilyen magas.

2013.03.26 14:01 Hat éve nem drágultak ennyit az amerikai ingatlanok

Újra a csúcsot ostromolja az S&P

Kedvezőtlen hír volt ugyanakkor, hogy márciusban jelentősen csökkent a fogyasztói bizalom az Egyesült Államokban. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 68 pontról 59,7 pontra csökkent, a várt 66,9 ponttal szemben. Csökkent az új lakások kereslete is. Az évesített mutatóban 4,6 százalékos visszaesés látható.

2013.03.26 15:00 Kiábrándítóan pesszimisták az amerikaiak

Újra a csúcsot ostromolja az S&P

A Dow 30 komponense közül 21 emelkedni tud, az élen az Intel halad, mely 2%-kal értékelődött fel. A technológiai papírok általánosságban véve jól teljesítenek, a HP közel 2%-ot tudott erősödni.

Újra a csúcsot ostromolja az S&P

Az egyedi részvények között említést érdemel a Netflix, mely 6%-kal ugrott meg, miután a Pacific Crest Securities elemzője 160 dollárról 225 dollárra húzta fel célárát.

A jó hangulat közepette emelkedik az olaj árfolyama is, a WTI típusú kőolaj 1 havi határidős jegyzése 1,1%-os pluszban, 96 dollár közelében tartózkodik. Tegnap egyébként az olaj árfolyama több mint 1 hónapja nem látott magasságba emelkedett.

Újra a csúcsot ostromolja az S&P

 forrás: portfolio.hu
 
TETSZETT A BEJEGYZÉS?

0 megjegyzés:

Speak up your mind

Tell us what you're thinking... !

 
Support : Creating Website | Johny Template | Mas Template
Copyright © 2009 - 2017 BUXMASTERS - All Rights Reserved
Template Created by Creating Website Inspired by Sportapolis Shape5.com
Proudly powered by Blogger